Helyi közélet

2013.06.24. 15:47

Hiába bírságolták az asszonyt

Debrecen - Mivel a 2001-es döntésnek – melyet a Legfelsőbb Bíróság is helyben hagyott – az asszony eleget tett, így a macskák tartását már csak egy újabb eljárás keretében tilthatják meg – ezzel kezdte megkeresésünkre adott válaszát dr. Szekeres Antal, Debrecen jegyzője.

Debrecen - Mivel a 2001-es döntésnek – melyet a Legfelsőbb Bíróság is helyben hagyott – az asszony eleget tett, így a macskák tartását már csak egy újabb eljárás keretében tilthatják meg – ezzel kezdte megkeresésünkre adott válaszát dr. Szekeres Antal, Debrecen jegyzője.

„Időközben megváltoztak a kedvtelésből tartott állatok tartására vonatkozó szabályok is. E változás lényege, hogy az állattartás korlátozására, megtiltására csak az állatvédelmi szabályok súlyosabb megsértése esetén van lehetősége az állatvédelmi hatóságoknak. Ilyen lehet például, ha a tartás körülményei sérülést, szenvedést, pusztulást okoznak vagy okozhatnak az állatnak” – írta válaszában, hozzátéve: minden ilyen esetben azonban már felmerül az állattartó büntetőjogi felelőssége is állatkínzás vétsége miatt.

A jegyző egyébként a hatóság jegyzőkönyvét péntekig nem kapta meg, de – mint írta – feltételezhető, hogy amennyiben a rendőrség a helyszínen az állatvédelmi szabályok fenti megsértését tapasztalta, saját hatáskörben indított eljárást.

Dr. Szekeres Antal hangsúlyozta, természetesen tudnak az ügyről egy lakó korábbi bejelentése kapcsán. „A tényállás tisztázását nehezíti az a körülmény, hogy az állattartó nem tartózkodik életvitelszerűen az Arany János utcai ingatlanon, az előzetesen közölt értesítéseink ellenére nem biztosítja a helyszíni szemle lefolytatását. A szemle akadályozása miatt már több ízben eljárási bírsággal sújtottuk az állattartót. Mindezek miatt még érdemben az eljárást lezárni nem tudta hatóságunk” – tudatta a jegyző.

Aláhúzta: amennyiben a rendőrség jegyzőkönyve megérkezik, és olyan tényeket tartalmaz, megalapozhatja az állatvédelmi hatósági eljárás megindítását és lefolytatását. Ez alapján sor kerülhet az állatok tartásának korlátozására, végső esetben megtiltására állatvédelmi bírság kiszabása mellett. (Ennek mértéke több tényező függvényében 15 ezer forinttól több százezer forintig terjedhet.)

HBN


A tisztiorvos 12 év elteltével is rögtön tudta melyik lakásról és ügyről van szó.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában