Helyi közélet

2013.06.28. 14:20

Csapást mértek a bürokráciára

Debrecen - A helyi kormánymegbízott és a parlamenti államtitkár szerint, gyorsabbá és hatékonyabbá vált a közigazgatás.

Debrecen - A helyi kormánymegbízott és a parlamenti államtitkár szerint, gyorsabbá és hatékonyabbá vált a közigazgatás.

Az államigazgatás átszervezésének köszönhetően jóval egyszerűbb lett az elmúlt három évben a hivatalos ügyek intézése - fogalmazta meg Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja annak kapcsán, hogy Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, a Megyei Államigazgatási Kollégium debreceni ülésén a bürokrácia további leépítéséről tartott előadást.

Három terület átalakítása

Rácz Róbert szerint, az egyik legfontosabb változás az volt, hogy megszüntették azt a kavarodást, amely a hivatalos ügyek intézése körül az elmúlt 20 évben az állami hivatalok és az önkormányzatok között kialakult. Most afelé haladnak, hogy az állam a saját ügyeit maga intézze, ezért vettek át több feladatot a településektől, a jegyzőktől. Ebbe illeszkedik a járási hivatalok létrehozása.

A másik terület, a kormányablakok ez év végére, a jövő közepére tervezett létrehozása. Ezek azt a célt szolgálják majd, hogy a polgárok számára könnyen, egy helyen elérhető legyen az államigazgatási ügyek intézése - fogalmazott a kormánymegbízott.

A harmadik megreformálandó dolognak a hivatalnokok mentalitásának megváltoztatását nevezte Rácz Róbert, aki szerint, ezen a területen jól haladnak. A Hajdú-Bihar Megyei kormányhivatal 1500 dolgozójának többsége partnernek tekinti az ügyfelet.

- HBN-OCs -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában