Helyi közélet

2013.05.22. 19:55

"Ha munka lenne, minden lenne"

Hajdúhadház - Vona Gábor: a cigány-magyar együttélés fontosságát itt, Hajdúhadházon talán nem kell magyaráznom.

Hajdúhadház - Vona Gábor: a cigány-magyar együttélés fontosságát itt, Hajdúhadházon talán nem kell magyaráznom.- Az elszámoltatás anélkül ért véget, hogy valójában elkezdődött volna, a tíz évre ígért egymillió új munkahelyből eddig nem valósult meg semmi, és a "két hét alatt rendet teszünk" kormányzati ígérete is üres szólam maradt - mondta Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke szerdán, az általuk szervezett lakossági fórumon Hajdúhadházon.

Az elszámoltatás szerinte azért maradt el, mert "holló a hollónak nem vájja ki a szemét", a közbiztonságról azt mondta, hogy ha kormányra kerülnek, akkor a rendőrséget végre arra használják majd, ami a dolga, őrizni a rendet, az egymillió munkahelyre vonatkozó ígéret kapcsán pedig azt mondta, hogy az elmúlt években félmillió magyar ember (főként fiatal) vándorolt ki külföldre dolgozni, akik valójában "szociális, gazdasági emigránsok".

Nem véletlen, hogy a Jobbik szerdán éppen Hajdúhadházon tartott rendkívüli lakossági fórumot, hiszen (mint Rubi Gergely, a párt országgyűlési képviselője mondta) a kisvárosban éves szinten hovatovább minden polgárra jut egy bűncselekmény.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában