Helyi közélet

2013.04.12. 12:07

A hattyúdal következik?

Debrecen - Szezonzáró bajnokiját vívja a debreceni kosárcsapat szombaton.

Debrecen - Szezonzáró bajnokiját vívja a debreceni kosárcsapat szombaton.

Szombat este befejeződik az idény a Factum Sport számára, a bordó-fehérek hazai környezetben este 18 órától a Marsó-Vagép Nyíregyháza KK gárdáját fogadják az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

Tét nélkül

Az összecsapás gyakorlatilag mindkét fél számára tét nélküli, mint ismert, a hajdúságiak már korábban kiestek a legmagasabb osztályból, míg a szabolcsiak nem juthatnak be a felsőházba. Az idei pontvadászatban eddig kétszer is szembe került egymással a két együttes, mindkét alkalommal a nyíregyháziak diadalmaskodtak meggyőző különbséggel.

A vendégeknél Anthony Nelson, Boldizsár Ferenc, és Molnár Marcell sérüléssel bajlódik, hazai oldalról Cseh György játéka kérdéses a találkozón.

Ködbe vesző jövő

Elképzelhető, hogy a kilátogató nézők utoljára láthatják a Factumot, ugyanis az egész évben anyagi problémáktól sújtott egyesület a hírek szerint lehet, hogy a B csoportos indulást sem vállalja jövőre. Nagy kérdés, így mi lesz a klubbal, a felnőtt és az utánpótlás korú játékosokkal?

- HBN–MSZ -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában