Helyi közélet

2012.11.08. 15:39

Bulizva jótékonykodtak

Debrecen - "Kis ország vagyunk, nem tehetjük meg, hogy nem fogunk össze."

Debrecen - "Kis ország vagyunk, nem tehetjük meg, hogy nem fogunk össze."Talán sokan nem is tudják, hogy szerdán este a Lovardában jótékonysági bulin vettek részt, pedig a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. és a Magyar DJ válogatott közös akciója révén a belépőjegyekből összegyűlt 471 ezer forintot másnap már át is adták a szervezők a DE OEC Gyermekgyógyászati Intézetének. Mint a csütörtöki átadón kiderült, a befolyt összeget egy EEG készülék vásárlására és ezzel egy országos hálózat kiépítésére szeretnék költeni, amellyel lehetőség lesz a hazai egyetemi centrumokban végzett vizsgálatok eredményeit központilag azonnal elemezni. - Kis ország vagyunk, nem tehetjük meg, hogy nem fogunk össze – mondta el az átadóünnepségen dr. Balla György egyetemi tanár, a Gyermekgyógyászati Intézet igazgatója.

Az ünnepségen jelen volt a Magyar DJ válogatott képviseletében a debreceni származású Németi István, aki hozzátette, hogy a 2011 nyarán alakult Magyar DJ Válogatott az elmúlt időszakban több mint tíz helyszínen vállalta az ingyenes zenélést.

HBN

A válogatott tagjai: Fat, Danny L., Karmatronic, Candyman, Dj. Junior, Smiths, Thomka, Spigiboy, Rocha, Bárány A.,Taylor, Wallas, Németi, Dj. Dominique, Dj Free, Whiteboy, Stick, Marvin, Newik, Süti, Nemere, Warped Destruction, Hooper.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában