Helyi közélet

2012.10.09. 17:02

Rajtolnak a megyei röplabdások is

Röplabda - Az Eötvös DSE csapata igyekszik majd megnehezíteni a riválisok dolgát.

Röplabda - Az Eötvös DSE csapata igyekszik majd megnehezíteni a riválisok dolgát.A High-Lander–ASICS megyei felnőtt röplabda bajnokság október 10-én, 17 órakor a HRSE–Hajdúnánás férfi meccsel kezdődik. Az országos tendencia a bajnokságra történő nevezésnél is érezhető, a férfiak kevesebb, a hölgyek több csapattal neveztek idén, mint tavaly. Az mindenesetre örömteli, hogy 2008 óta egyfolytában megrendezik a női bajnokságot, amelyre előtte hosszú évekig nem volt példa. Ráadásul a tavalyihoz képest nőtt a létszám, idén a nőknél három város négy csapata nevezett. A versenybizottság és a csapatvezetők megállapodása alapján mind a négy helyszínen egy teljes kört rendeznek, így sorrendben Debrecenben, Hajdúszoboszlón, Balmazújvároson, majd ismét Debrecenben tartanak egy-egy fordulót. Az érmekért a Balmaz-team, a hajdúszoboszlói Dominó DSE és két debreceni egyesület a HRSE és az Eötvös DSE küzd majd meg.

Esélylatolgató

A férfiaknál a három debreceni együttesen kívül (Eötvös DSE, HRSE, Vegyipari) ezúttal Hajdúnánáson és Hajdúböszörményben játszanak megyei felnőtt bajnoki mérkőzéseket. A címvédő HTE-DEGYFK csapatából többen távoztak, így talán még a tavalyinál is érdekesebb pontvadászatra van kilátás. Bár a böszörményiek nyilván mindent megtesznek majd az aranyérem ismételt elhódításáért, a Vegyipari – mely gárda az elmúlt évben csak egy játszmával maradt le a bajnokság megnyeréséről – talán még nagyobb eséllyel indul.

Az újonc HRSE-hez több együttestől is érkeztek meghatározó játékosok, így az is előfordulhat, hogy ők lesznek a befutók. A Hajdúnánás az elmúlt két évben a bajnokság meghatározó csapatává vált, ők is mindenhol a győzelem reményében léphetnek pályára. Az Eötvös DSE az ezt megelőző két idényben a bajnokság utolsó helyén végzett, ezért az ő céljuk az lehet, hogy igyekeznek majd megnehezíteni az esélyesek dolgát. A sorsolások - és később az eredmények - több más információ mellett a http://hajduvolley.fw.hu honlapon találhatók.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában