Helyi közélet

2012.09.05. 09:47

Bruges - A város amivel soha nem lehet betelni vele

Bruges - Észak Velencéje rabul ejti azt, aki egyszer már látta a csatornával körülölelt óvárost.

Bruges - Észak Velencéje rabul ejti azt, aki egyszer már látta a csatornával körülölelt óvárost.Szurkolóként fájó volt megélni a Loki idei hattyúdalát az Európa Liga küzdelemsorozatában, ám a debrecenieket vigasztalhatta az a tény, hogy a csapat a nemzetközi porondtól egy olyan városban búcsúzott, amelyet legalább egyszer mindenkinek látni kell.

Világörökség

Több DVSC szimpatizánsnak azonban megadatott, hogy idén már második alkalommal kísérhette el kedvenc csapatát Nyugat-Flandria legnagyobb városába. Igaz nyolc éve februárban vizitált ott a piros-fehér alakulat, s bár az óceániai éghajlatnak köszönhetően a drukkerek enyhe napos időben lephették el a 110 ezres Bruges csodálatos óvárosát, s annak hangulatos kocsmáit, de teljes szépsége azért rejtve maradt, hiszen az esti mecsre már hó is hulott. Most viszont magát kellető virágként pompázott, bár a félóránként egymást váltó harsogó napsütés és zivatar elegye némileg rontott élvezeti értékén. A 2000-ben a világörökség részévé nyilvánított óvárost körülölelő csatorna partján található hangulatos kis vendéglő pincére mondta is, szörnyű ez a nap, de csak az időjárásra vonatkoztathatta, mert a végén neki derülhetett fel az arca. Szorított városa csapatáért, de mint annyi más honfitársa inkább az angol első osztály megszállottja. Nyolc éve az egyik hamisítatlan pubban a pultos srác kedvence, a Liverpool himnuszát játszotta le, hogy több tucat Loki szurkoló kórusban üvöltse: You ll Never Walk Alone...

Utcán, téren vízen

Bruges „belseje” az a hely, amelyben elég csak céltalanul ődöngeni, mert másodpercenként éri az embert egy új impulzus. Annyira szépek és változatosak öreg házai, hogy  nem tudunk velük betelni. A szabadsághős Jan Breydel - a Bruges stadionjának is névadója - szobra mögötti Hanza-házaktól indulva csodálatos panoráma tárul elénk a téren. Nyolc esztendeje magyar szótól volt hangos, a becsatlakozó kis utcákból is lokisták özönlöttek mindenfelől. Most annyi idegen náció idézte azt a forgatagot, hogy egy nagyobb debreceni inváziót is elnyelt volna. Nem véletlenül, hiszen Bruges a második leglátogatottabb idegenforgalmi hely Brüsszel után Belgiumban. A tömeg ennek ellenére jól megoszlik a számtalan múzeumban, a szomszédos téren, amelyen a városháza is áll, és sok kis hangulatos utcában, téren, üzletben, kocsmában, kávézóban. Nagy a nyüzsgés a vízen is (nem tévédés), ugyanis a történelem levegőjét talán legjobban a több helyről induló csónakokból szívhatjuk magunkba. Baráti áron fél órát visz körbe a csatornákon az erre a célra kialakított jármű, vezetője egyben idegenvezető is. S bár a három nyelv egyvelegében sokszor nem tudunk mindent megérteni, de a látvány el nem múló élményekkel gazdagít, ami újabb látogatásra sarkall bennünket.

HBN-ÉP

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában