Helyi közélet

2012.07.06. 09:46

Polgár, a Befektetőbarát Település

Polgár - A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) 2012. március 1-jén elindította a Befektetőbarát Településekért Programját, melyben 51 település vett részt.

Polgár - A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) 2012. március 1-jén elindította a Befektetőbarát Településekért Programját, melyben 51 település vett részt.

A program célja, hogy a döntéshozók megismerjék a befektetők gondolkodásmódját, igényeit, a helyszín kiválasztásának folyamatát és így felkészültek legyenek a befektetők fogadására.

Polgár város sikeresen elkészítette befektetés-ösztönzési stratégiáját, melyben felméri és értékeli a település adottságait, előnyeit, esetleges hiányosságait, és ezek alapján megállapította, hogy mely ágazatokra fókuszál, honnan várja a befektetőket.

Június 25-én Budapesten, a HITA székházában a programot sikeresen teljesített települések között Polgár is megkapta a HITA „Befektetőbarát Település” elismerő címet, amelyet befektetés-ösztönzési kommunikációban felhasználhat. A HITA a program sikeres teljesítése után is nyomon követi, és segíti a települést a befektetések sikeres letelepítésében – tájékoztatta lapunkat a város polgármesteri hivatalának munkatársa.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában