Olvasói levél: Hallgassunk Széchenyi Istvánra

Az Országgyűlésben a frakciók szellemi párbajában egyre jobban felerősödik az ellenszenv, ami sajnos népbetegséggé vált. Széchenyi István is fellépett a fejlődést bénító jelenség ellen, amikor 1830. szeptember 27-én Naplójában feljegyzi: „Mi Magyarországon kutya-macska módjára élünk és apró-cseprő gyűlöltségeink és torzsalkodásaink miatt elfeledjük a közjót előmozdítani.”

A parlamenti vitákban megfogalmazott véleményeket, javaslatokat nem annak alapján mérlegelik, hogy az a közjót szolgálja-e, hanem azt tekintik mérvadónak, hogy ellenzéki, vagy kormánypárti képviselő fogalmazta-e meg a javaslatot. Sajnos ez a jelenség az elmúlt két évtizedet végig kísérte. Pedig Széchenyi 1843-ban a Hírlapi cikkekben megfogalmazza, hogy „a tanács bárhonnan jő, ha jó, elfogadható”. Sok nehézséggel küzdő országokban ezen gondolatot különösen fontos megszívlelni, mert a jó tanácsok hozzájárulnak gondjaink enyhítéséhez.

A legnagyobb magyar hangsúlyozta, hogy Magyarország pillanatai drágák, 1844-ben Wesselényi Miklósnak írt levelében rögzíti, hogy „amitől leginkább félek, az, hogy kifogyunk az időbül”. Hát igen ez a veszély most is fenyegeti hazánkat, ezért nap, mint nap tapasztaljuk a forint zuhanó repülését, a nemzetközi tárgyalások akadályoztatása miatt. Az idő szorításában azonban megfontoltan kell cselekedni. Széchenyi 1845-ben a Hírlapi cikkekben rámutat arra, hogy „sikert, állandó nagy sikert, lelkesedés még nem szül, ehhez józan számítás és ebbül eredő előleges megfontolás szükséges.” Írásaimban Bécsben és a Parlamentben elhangzott előadásaimban számtalanszor hangsúlyoztam, hogy legnagyobb magyar maradandó sikereinek titka a megfontoltság, a minden körülményt mérlegelő elemzés volt. Önismeret c. művében Széchenyi feljegyzi, hogy „jaj azon nemzetnek, mely nem a létező realitás, s nem az idő által felképezett tapasztalás útmutatása után kormányoztatik”. De jó lenne, ha ezt a magyar kormány döntéseinél figyelembe venné. Széchenyi 1857. novemberében Béla fiának címzett intelmeiben írja: „mindent ki kell előbb tervelni, elő kell készíteni és megalapozni, különösen a politikában”. Széchenyi ennek alapján cselekedett. Így megalapozottan jelenti ki, hogy „amit kezdeményeztem áll és él! Ezt nem a véletlen, vagy a jószerencse tette, hanem az, hogy mélyen átgondoltam minden körülményt, minden lehetséges akadályt mérlegeltem, elhárítottam, vagy legyőztem és nem feledkeztem meg semmirül, amire a siker érdekében szükség volt. Széchenyi már 1825-ben világosan látja, hogy „hozzá kellene szoknom mindig a dolgok forrásáig hatolni”.

A legnagyobb magyar vezércsillaga a közjó szolgálata volt. Ma különösen figyelemre méltó Széchenyinek 1840-ben a Hírlapi cikkekben megjelent gondolata: „nem az a kérdés, hogy mindenkinek legyen, s így a tunya és az iparkodó egysorba állíttassanak, hanem hogy mindenkinek lehessen”. Az Országgyűlésben is olyan döntéseket kellene hozni, amelyek valamennyi társadalmi réteg számára megnyitják a boldogulás kapuját. A legnagyobb magyar nagycenki birtokán nap, mint nap arra törekedett, hogy – ahogyan ő fogalmaz egyik levelében – szeretett jobbágyainak egyre többet nyújtson. A Világ c. könyvében is hangsúlyozza, hogy „én nem akarom százszor, s ha nem hallják, ezerszer ismételni, hogy az ország tehetős birtokosai tartoznak a közösségnek legnagyobb szolgálattal”. Széchenyi eredményekben gazdag életét ez a szolgálat jellemezte. Hazánk a szaporodó nehézségekből csak úgy tudna kilábalni, ha a tehetős polgárai jobban hozzájárulnának a közösség boldogulásához.

Dr. Takács Imre, Hajdúszoboszló