Nézőpont: Hajrá, kánikula!

Bármennyire is szeretnénk, a veríték még napokig nem tűnik el bőrünkről. Nyár van – mondjuk. De ennyire? – kérdezzük. Igen, ennyire! – válaszoljuk. És ez még nem is a legforróbb fajtából való. Bár – megjegyzem – nekem édesmindegy, hogy 38 vagy 42 fok van árnyékban, de ilyen magasságokban szerintem az olvasók többségének is közömbös a hőmérsékleti adat. Kovács Zsolt jegyzete.

Persze a verejtékezők sorában megy a polémia az éghajlatváltozásról. Mert mi tagadás, tényleg meleg van már napok óta, és kiszáradt az ország legszebb vízesése, no meg az aszfalt is olvadásnak indult a másik utcában, és persze a rádióban meg a tévében is rendkívüli forróságról beszélnek, meg aztán a Napló is ír erről. Meg kell nyugtatnom az e sorokat olvasót, hogy már az ő életében is volt hosszabb ideig tartó és magasabb hőmérsékletű kánikula, nem is egyszer. És mint ahogy azt kibírta, ezt is túl fogja élni. Még akkor is, ha ez most oly’ kilátástalannak és véget nem érőnek tűnik. Főleg a belvárosokban, ahol az éjszakák sem hoznak felüdülést, mert a kőrengeteg akkor kezdi kibocsátani magából a 30+ fokot, amikor környezete már 30- -ba süllyedt.

Pedig most már van „műhideg”, azaz klíma a boltokban, hivatalokban, munkahelyeken, járműveken, no meg a lakásokban is. Ennek ellenére elviselhetetlennek érezhetjük a média által is gerjesztett, nyáron egyébként rendjén való és szokványos hőhullámot. Hozzáállásunkkal, kicsit hisztis viszonyulásunkkal azonban a saját helyzetünket nehezítjük. Szinte erősítjük önmagunkban annak a negatív hatásait, amelyet a világ legtermészetesebb dolgaként kellene kezelnünk, és megtalálni ebbe is a jót. Merthogy van, nem kevés! Most persze csak a kánikuláról írtam. Vagy mégsem?

Kovács Zsolt