Helyi közélet

2012.06.21. 07:23

Interjú a megyei rendőr főkapitánnyal: Kizárólag a hivatali út létezik…

Debrecen - A főkapitány bizonyos „fikciókban” nem kíván állást foglalni.

Debrecen - A főkapitány bizonyos „fikciókban” nem kíván állást foglalni.

A megyei rendőr főkapitány nem gondolkodik azon, hogy a vámospércsi rendőrőrs felújítása körüli visszaélések miatt felmentse a területileg illetékes hajdúhadházi rendőrkapitányt. Interjúnk még az eljárás azon szakaszában készült, amikor a kapitányságvezető gyanúsítottja volt az ügynek; az ügyészség azóta a terhére rótt bűncselekmény megállapítása mellett megszüntette a gyanúsítást, mondván a büntetés célja fegyelmi eljárással is elérhető.

Fekete Csaba dandártábornok nem emlékszik rá, hogy bárki jelezte volna számára a felújítás során keletkezett szemét problémáját, pedig az újlétai polgármester, Szabó Sándor a Naplónak azt mondta, még tavaly felhívta rá a főrendőr figyelmét egy többszemközti találkozón.

 

A hivatali és elöljárói bűncselekményekkel meggyanúsított volt vámospércsi őrsparancsnok, H. Attila több kifizetetlen számlát hagyott maga után százezres tételben az őrsfelújítással összefüggésben. A rendőrség rendezte az anyagiakat valamilyen módon?

Fekete Csaba: A számlákat az önkormányzat nevére állították ki, azokat mi befogadni nem tudjuk. Az ügyet, a volt őrsparancsnok személyes felelősségének tisztázása után, úgy fogjuk lezárni, hogy amennyiben a kollégánk hibát követett el, a kötelességünknek megfelelően rendezzük. Ezzel nem feltétlenül várjuk meg a büntetőeljárás végét, de muszáj konkrétumokat látnunk a bűnösségére, ilyen lehet például, ha az ügy eljut a vádig.

 

És intézkedett annak az őrsfelújítás során keletkezett törmeléknek az elszállíttatásáról, amelyet Újléta közelében egyszerűen leborítottak az út mellé?

Fekete Csaba: Nincs információm erről.

 

Az újlétai polgármester nem jelezte ezt Önnek?

Fekete Csaba: Senki ezzel kapcsolatban nem keresett. Ha ebben bármi bennünket érintő dolog történik, természetesen lépni fogunk.

 

Nem lehetséges, hogy a rendőrség puszta jószándékból cselekedjen, nem megvárva a hivataloskodás végét?

Fekete Csaba: Nem tudom, ki, milyen módon adott megbízást a szemét odaszállítására. Ha hivatalosan történik ilyesmi elszállíttatása, annak megvannak a formái, hogy mi módon kell azt megrendelni, teljesíteni.

 

Az őrsfelújítás körüli visszásságokkal összefüggésben a területileg illetékes hajdúhadházi kapitányt, dr. Vincze Istvánt elöljárói intézkedés elmulasztásával gyanúsították meg. Elgondolkodott azon, hogy leváltsa emiatt a tisztségéről?

Fekete Csaba: A gyanúsítás egy helyzetnek a közlése. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, amíg nincs jogerős ítélet. Tárgyi súlyát, illetve más körülményeket tekintve bűncselekmény és bűncselekmény között különbséget kell tenni. A kérdésére adott válasz nem.

 

Mi a véleménye arról, hogy a hadházi rendőrkapitány fél évvel egy állománygyűlést követően tett feljelentést egy rendőre ellen, mondván, az az említett eseményen „elmosolyodott”, sértve őt parancsnoki méltóságában?

Fekete Csaba: Szerintem ez így nem állja meg a helyét. Az ügy kivizsgálása és a büntetőjogi felelősség megítélése a nyomozó ügyészség hatóság hatáskörbe tartozik.

 

De mennyire életszerű az, hogy hat hónap elteltével nyúlnak vissza ilyesmire?

Fekete Csaba: Nem szeretnék ilyen fikcióban állást foglalni.

 

Nem fikció; az eljárás jelenleg is zajlik.

Fekete Csaba: Akkor pedig várjuk meg a végét. Ne haragudjon, de ha hangfelvétel mellett nem fogok olyat mondani, amivel prejudikálok.

 

Nem prejudiklálásra kértem.

Fekete Csaba: Szerintem minden ilyen esetnek a kivizsgálását rá kell bízni az ügyészségre…

HBN

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában