Helyi közélet

2012.05.25. 09:02

Ismét Dorogon állít ki Dalanics Mihály

A zene és a képzőművészet találkozásának lehettek szem és fültanúi mindazok, akik ellátogattak 2012. május 21-én a Görög Demeter Művelődési Házba Dalanics Mihály amatőr festőművész kiállításának megnyitójára.

A zene és a képzőművészet találkozásának lehettek szem és fültanúi mindazok, akik ellátogattak 2012. május 21-én a Görög Demeter Művelődési Házba Dalanics Mihály amatőr festőművész kiállításának megnyitójára.A közönséget köszöntő Simon Istvánné intézményvezető asszony jó szívvel idézte fel Misi bácsi előző, 2004-ben megszervezett bemutatkozását városunkban. Abban az időben ugyan más technikával és színvilággal dolgozott, de témája és a mondanivalója ugyanaz maradt: a természet szeretete.

Az Érpatakról érkezett dilettáns munkásságát nem más, mint fia, Dalanics Zoltán parókus mutatta be az érdeklődő tömegnek. Az atya meggyőződése, hogy a világ alapja a rend, és az emberek szívében is erre a rendre kell törekedni. Amikor elmerülünk a kiállított képekben, érezzük a harmóniát, azt az idilli hangulatot, mely belőlük árad, így a festői környezet egységéből és szépségéből mi is fel tudunk töltődni. A bemutatott daraboknak mindenki számára van mondanivalója, különböző helyszíneken, életkorban vagy hangulatban más üzenetet közvetít a befogadó felé. Az alkotó belefesti magát képeibe, minden ecsetvonásban jelen van az egyszeri, megismételhetetlen élet keze nyoma, melyet az utókor számára hagy maga után. Kívánta, hogy a látogatók magukba tudják zárni a vásznakból áradó békét és nyugalmat.

A rendezvényt Petrus Sándor tárogatóművész játéka és az alkotó két unokájának Dalanics Dorottyának és Dalanics Annának produkciója színesítette. A zenés darabok bájos keretbe foglalták az eseményen bemutatott festményeket, melyekből egyet az alkotó hálaképpen kisorsolt a megjelentek között. A tárlat 2012. június 21-ig lesz megtekinthető.

Mosolygó Marietta

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában