Fábry Sándor nyomdokain

Az est harmadik fellépőjével, Dombóvári Istvánnal arról is beszélgettünk, hogy ma este egy teljesen új, eddig még sehol nem hallott műsorral készül, hiszen legutóbb az áprilisi programban szerepelt a Lovardában.

Dombóvári István: Nekem a május 15-ei időpont volt a fix, áprilisban csak beugrottam, mivel a Showder Klub tévéfelvételei miatt a többiek nem tudtak jönni. Nagyon örülök annak, hogy a véletlen így hozta, mert a Dumaszínház minden fellépőjének, így nekem is a TOP 3-ban van a Lovarda, mindenki szeretne minél sűrűbben fellépni ott. Legutóbb is óriási érzés volt, körülbelül ezer embert láttam magam előtt, s ebből ezer jól érezte magát, kitűnően szórakozott. Éppen azért, mivel voltam áprilisban és most is jövök, vadonatúj műsort fognak hallani tőlem a kedves érdeklődők, nem fogok ismételni.

HAON: Mikor vált az életed részévé a stand up comedy?

Dombóvári István: Mindenki máshonnan kezdte, én in medias res alapon kerültem a szakmába. Nekem Fábry Sándor volt a példaképem, kedvencem, akinek a 2005-ös Nyílt napjára jelentkeztem, ugyanis akkor bárki beülhetett Fábry székébe, és kérdezhetett tőle. Úgy gondoltam, hogy showműsort kell produkálni, ezért felkészülve mentem el, s azt vettem a fejembe, hogy belefojtom a szót a showmanbe, ami sikerült is kétszer. Ez annyira megtetszett neki, hogy ott, adásban mondta, hogy menjek le a Godot-színházba, s próbáljam ki magam, mert jó a dumám. Én azt sem tudtam, hogy mi az a Godot, ráadásul Budapest sem volt fókuszban, mivel én Szegeden jártam főiskolára, ott éltem. Mégis összeszedtem minden bátorságomat, és elmentem a Godot Dumaszínház egyik olyan estjére, ahol előzetes egyeztetés után bárki kipróbálhatja magát a színpadon. Ott nem számít, kinek milyen a végzettsége, milyen a protekciója, egyetlen a fontos: jó legyen a műsor, és a közönség nevessen rajta. Az első fellépésem elég jól sikerült, bár még izzadtam nagyon, de a második fellépésemen már visított a közönség, a harmadikon pedig már gázsit kaptam. Szokták mondani a barátaim, hogy ezzel a külsővel és ezzel az intelligenciával itt tartani, ez már eredmény.

HAON: Történeteidben sokszor felbukkan szülőfalud és otthonod, Jászkarajenő mikrovilága. Kapsz visszajelzéseket a helyiektől?

Dombóvári István: Egyfajta metakommunikációt folytatunk: egy tévéadás, internetes újság ha megjelenik, akkor azért kapok pár fejingatást. Valójában ez az egész a falunak effektíve csak hozott, nem rombolta az ázsióját. A legtöbben örülnek annak, hogy a háromezres Jászkarajenőről az egyik országos kereskedelmi csatornán beszélnek. Időközben a helyi önkormányzat is rájött, hogy az elmúlt 30 évben semminek nem volt ekkora reklámértéke. Mellesleg én mindig ügyelek arra, hogy Jászkarajenő ne tőlem hangozzon el, hanem attól, aki fel- vagy lekonferál, esetleg utánam jön a programban. Én nem akarom szándékosan reklámozni, hiszen mindenkinek van egy szülőhelye, ami az én életemben is nagyon fontos, hiszen én a városi lét után költöztem vissza a falumba.

– Sz. L. –