Az ajtó mellett van egy kis kályhájuk

- Apásak voltunk – mondja Kozma Melinda. A többiek bólogatnak, majd egymásnak adják a szót. Elmondják, hogy apjuk előbb kőműves, aztán napszámos munkával teremtette elő a család fenntartáshoz szükséges pénzt, mígnem nyolc hónap szenvedés után idén tavasszal rákban halt meg. Azóta csúsznak egyre lejjebb.

Anyjuk e beszélgetésünkön sincs jelen, rá mindig kevéssé számíthattak. Mivel a törődés hiánya veszélyeztette a kicsik fejlődését, a legnagyobb, a 24 éves Melinda a gyámhatósághoz fordult. A hivatal döntése értelmében ma ő a gyámja a 18 éves Kittinek és a 15 éves Nikolettnek. De velük él a 20 éves Krisztina is, s ott a pici, Melinda 5 éves leánya. Öten laknak albérlőként a takaros kis házban, melyet szerdán vettek birtokba.

Van benne villany, gáz, fürdőszoba, de rettegnek, lesz-e pénz kifizetni mindezt. Hiszen 30 ezer maga az albérlet, s ők havonta összesen 144 ezer forinthoz jutnak. Benne van ebben Melinda munkabére is, amit most közcélú alkalmazottként kap – ki tudja, meddig.

A család másik fele egyelőre az anyával lakik – bár a 14 éves, speciális képzésre szoruló, enyhén fogyatékos Pisti a hétköznapokat kollégiumban tölti. Most azonban látogatóként itt van az új albérletben a 19 éves Renáta és a 9 éves Tímea is.

Hogy fejük felett – ahol az anyával élnek – meddig lesz tető, nem tudni, mert a hiteltörlesztés a még mindig csak 41 éves mamának nem erőssége. – A ház ki van tűzve árverezésre – közlik szárazon, amikor a fenyegető körülményekről faggatózom.

Jól tanultak

De mindjárt felderül az arcuk, amint iskoláról esik szó. Melinda esti gimnáziumba jár, Krisztina – aki mindig ötös volt – érettségi után még egy évet maradt a Bethlen tagintézményében, s ügyintéző–titkár szakképesítést szerzett.

Az angolból alapfokú nyelvvizsgával is rendelkező kedves arcú lánynak mégsem sikerül munkát találni.

Renáta kereskedőnek tanult Debrecenben. Szeretett iskolába járni, különösen a matematika miatt, de nem kapott pénzt buszbérletre. Kimaradt. Az iskolában egyikük átlaga sem volt soha 4-es alatt.

Beszélgetésünkkor kedvesnek, vidámnak tűnnek, de minduntalan fel-felbukkannak szomorú történetek arról, kit mennyire visel meg idegileg ez a nyomasztó jelen.

Álmodnak természetesen szép jövőről, iskoláról, munkáról, egyszer saját házról, de ma csak a holnapig tekintünk. – Van ott egy kis kályha – mutat Melinda a gázzal fűtött szobában a bejárati ajtó mellé. – Ha kapnánk tüzelőt, spórolnánk a gázzal – mondja. Mert rágondolni sem jó, mekkora számlát hoz a postás januárban. Kölcsön nem kérnek. Mint Melinda megjegyzi, nincs is kitől.