Helyi közélet

2007.11.30. 05:39

Zárt ülésen döntenek a Kenézyről

<p>Debrecen - Az önkormányzati törvény lehetőséget ad arra, hogy a vagyont érintő kérdésekről a nyilvánosság kizárásával határozzanak. A megyei közgyűlésre készült előterjesztést a döntés után sem ismerhetjük meg.</p>

Rácz Róbert, a megyeiközgyűléselnöke azt javasolja ma a közgyűlés tagjainak, hogy zárt ülésen tárgyaljanak és határozzanak a Kenézy-kórház átalakításáról.
Az önkormányzati vagyon védelme érdekében teszik ezt – értesült a Napló.
Az szinte biztosra vehető, hogy a mai döntéssel visszavonhatatlanul megszűnik a megyei kórház, mint intézmény, s átalakul két gazdálkodó szervezetté.
Az egyik a vagyon fölött rendelkezik majd, a másik az egészségügyiszolgáltatást végzi.

– Három fő célunk van az átalakítással – mondta a testülete elnöke június végén, amikor az előkészítés megkezdéséről határoztak: maradjon a kórház 100 százalékos köztulajdonban, a legtöbb munkahelyet sikerüljön megtartani, s a legnagyobb kapacitást legyen képes elérni.
Nyilvánvaló, hogy az átalakítóknak olyan, gazdálkodástechnikailag előnyös, ugyanakkor törvényes megoldásokat kellett találni, amelyekkel az eddiginél sikeresebben működtethető a kórház.

Kapcsolódó anyagok:

  • A Kenézy-kórház lesz a minta
  • Átalakul a Kenézy-kórház
  • Súlyosbodik a Kenézy „állapota”
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában