2024.02.14. 12:28
Enyhített az apját fürdőkádban megfojtó férfi büntetésén a Debreceni Ítélőtába
A tettesnek 30 helyett 18 évig kell rácsok mögött maradnia.
A Debreceni Ítélőtábla épülete
Forrás: birosag.hu
Enyhébb büntetést szabott ki szerdán a Debreceni Ítélőtábla annak a férfinek a büntetésén, aki egy fürdőkádban fojtotta meg a saját édesapját még 2021 tavaszán, derül ki az ítélőtábla közleményéből.
Mint emlékeztettek, az elsőfokon eljárt Miskolci Törvényszék 2023 júniusában a vádlottat különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A férfi legkorábban 30 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért, hatályon kívül helyezésért, illetve enyhítésért fellebbezett.
Ez történt a tragikus napon
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a sértett férfi egy lakásban élt fiával és annak élettársával. 2021 márciusában a délutáni órákban a vádlott édesapját egy kerekesszékben tolva sétált az utcán, amikor összetalálkoztak egy társasággal, italoztak, beszélgettek, majd a vádlott bevásárolt, készpénzt vett fel és kiváltotta édesapja gyógyszereit. Este a társaság a vádlott lakásában szórakozott tovább, majd a vendégek távoztak. Ekkor a vádlott és a sértett kettesben maradtak, a vádlott élettársa ugyanis nem tartózkodott otthon.
A férfi levetkőztette édesapját, betette a fürdőkádba, majd száját és orrát befogta és addig szorította, míg a sértett megfulladt.
A terhelt ezt követően átkiabált a szomszéd társasházba segítséget kérve – olvasható a bírósági közleményben.
A Debreceni Ítélőtábla a bűncselekmény minősítését helyesbítette. A különös kegyetlenséggel elkövetési mód megállapítását mellőzte, amely a kiszabott büntetés enyhítéséhez vezetett. A vádlott büntetését határozott ideig tartó, 18 év fegyházbüntetésre enyhítette, melyből feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet jogerős.