Agrometeorológia

2020.12.15. 16:36

Inkább késő őszies napokat éltünk

Negatív hőmérsékletekre a légkörben is alig volt példa az elmúlt héten.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

December második hetében 3-5 fokos pozitív hőmérsékleti anomália mellett ismét több volt a csapadék megyénk területén.

A szokásosnál jelentősen enyhébb időt a tartós délies és keleti áramlásnak köszönhettük, igazán hideg, téli időt okozó légtömegek messze, a sarkkör vidékén és attól északra helyezkedtek el. Nálunk eközben egyre inkább sekély ciklonközpontok vették át az időjárás irányítását, így bár egy-egy napon többfelé sütött ki a nap, az időszak legnagyobb részében sok volt a felhő, borongós idő volt jellemző. A napfényes órák száma épp elérte a sokéves átlagot, mely az évszaknak megfelelően szerény 8-10 órát tett ki heti összegben.

A mind gyakoribbá váló ködből és az egyre vastagodó ködfelhőzetből is többször hullott néhány tized millimétert kitevő – szakkifejezéssel élve – mikrocsapadék, ám emellett klasszikus hulló csapadék is érkezett, szinte napi rendszerességgel. A héten területi átlagban 10 mm körül adódott a csapadék teljes összege, a megye középső, észak-déli irányú sávjában gyűlt össze kevesebb, mindössze 5-8 mm. Eközben a keleti és a nyugati-délnyugati tájakon akár 12-18 mm-es csapadékösszeget is feljegyezhettek, mellyel ismét jelentősen gyarapodott a talajok nedvességtartalma.

A legfelső 20-30 cm-es rétegben sokfelé emelkedett a szabadföldi vízkapacitásig talajaink nedvességkészlete, a felszín átmenetileg sárossá vált. Az 1 méter mélységű szelvényből a teljes telítődésig hiányzó nedvesség mennyisége már a legkevésbé csapadékos körzetekben sem haladja meg az 50 mm-t. Nagyobb kiterjedésű, tartós belvízfoltok egyelőre nem jellemzők a térségben, ami az időben viszonylag egyenletes csapadékeloszlásnak köszönhető. A nedvesség leszivárgása akadálytalan volt és marad is a következő napokban, hiszen talajfagy nem fordult elő és a következő napokban sem várható.

Negatív hőmérsékletekre a légkörben is alig volt példa a héten, mindössze egy-két fagyos hajnalunk akadt csupán, akkor sem süllyedt mínusz 2 – mínusz 4 fok alá a hőmérő higanyszála. A nappali órákban jellemzően 5-10 fokig emelkedtek az értékek, a napi középérték pedig úgy a 2 m-es műszerszinten, mint a talaj felszíni rétegeiben 5 fok közelében alakult. Telelő haszonnövényeink egyelőre nincsenek környezeti stressznek kitéve, az inkább késő őszies december bőven hagyott időt számukra – valamint a mezőgazdák, kertészek számára – a keményebb téli időszakra történő felkészülésre.

Debreceni Egyetem AKIT DTTI, Agrometeorológiai és Agroökológiai Monitoring Központ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!