drágul a kivitelezés

2021.10.11. 18:44

Régi hibák váltak láthatóvá a Varázserdő kivitelezése során

A költségnövekedést előre nem látható munkák elvégzésének szükségessége indokolja.

20210721 Debrecen fotó: Kiss Annamarie KA Hajdú-Bihari Napló Bemutatták a Varázserdő-projekt keretében kialakított sétányt.

Fotó: Napló-archív

Drágul a Varázserdő projekt kivitelezésének második üteme, 580 millió forint helyett 614 millióba kerül majd – derül ki a napokban megjelent Közbeszerzési Értesítőből.

Olyan körülmények miatt vált szükségessé a változtatás, melyet a kellő gondossággal eljáró debreceni önkormányzat nem láthatott előre – derül ki a Közbeszerzési Értesítő (KÉ) október 7-ei számából, amely szerint szeptember 24-én szerződést módosított a város a Varázserdő projekt második ütemének kivitelezési munkáit végző, két debreceni cég alkotta konzorciummal. Így a bekerülési érték nettó 579 millió 796 ezer forintról 613 millió 872 ezer forintra nőtt. A Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-vel megkötött támogatási megállapodás alapján a „Varázserdő–Debrecen Nagyerdő” projekt része a Pallagi úti sétány és a hozzá kapcsolódó fényjáték, valamint a Megérkezés élményei installáció egyes részeinek elkészítése a II. János Pál pápa téren.

Többek közt térkő burkolat épül, játszótér létesül gumiburkolattal és mászóelemekkel; 31 támla nélküli padot, 15 hulladékgyűjtőt helyeznek ki, növényeket telepítenek, közel 4 ezer darab cserjét ültetnek, továbbá több száz évelőt és díszfüvet, valamint automata öntözőrendszer készül. Köz- és térvilágítást végző kandelábereket helyeznek el.

Egy fényjáték is megvalósul: kültéri díszvilágító lámpa felületbe süllyesztett kivitelben, kétszáz darab ledes égővel. A fényprogramok naptári bejegyzés alapján automatikusan futnak, lehetőség lesz távoli elérésre. A villamos jelenlétének hatására (amit a felsővezetékre szerelt jeladók biztosítanak) az aktuálisan futó program működésébe be lehet avatkozni, megváltozhat a program futása, másik program indulhat el, vagy csak egyszerűen a fényerő csökkentésére is van lehetőség. A program a közvilágítási oszlopokra szerelt színes fényvetőket vezérli, a tervezett alakzatvetítő projektorokat bele lehet integrálni az élményvilágítási rendszerbe. Az lámpák a programozható vízi attrakció részeként a vízpárát megvilágítják, és központi, vezérléssel rendelkeznek – részletezi a KÉ-ben megjelent dokumentum.

Az említett programozható vízi attrakcióhoz mintegy 50 méter hosszon a burkolatba süllyesztett, vízpermetet létrehozó párásító fúvókát helyeznek el, a fúvókák „elrejtéséhez” szükséges egyedi inox süllyesztődobozokba jutó csurgalékvizet gyűjtőcsövön keresztül a csatornahálózatba kötik. A nyári napokban megfelelő hűsítést és látványelemet biztosít az összesen 44 darab párásító fúvóka – írják.

A szerződés módosításának szükségességét több tényező is indokolja. Egyik a játszótéri eszközök változása: azokat a kivitelező megrendelte, azonban az eladó – az ajánlatával ellentétben – nem tudta vállalni a határidőre történő szállítást és a kivitelező máshonnan sem tudta az eszközöket megszerezni. A módosítással belépő elemek funkcionalitásuk tekintetében egyenértékűek az elmaradó elemekkel, a játszótér használatát és játékélményét nem változtatják meg – részletezi a KÉ. Teljes körűen, alapozással együtt újjá kell építeni a hévízakna falazatát; az, hogy ezek az elemek nem megfelelőek, a födém elbontásakor derült ki. További aknákat kell felújítani, mert amikor ezeket felnyitották és felmérték, megállapították, hogy belső elemeik mohásodtak és a mohaborítás takarása alatti elemek erősen sérültek. Teljes körű tisztítás és a sérült elemek cseréje szükséges.

A készülő új burkolat és a termálfürdő meglévő lépcsőjének csatlakozásánál a feltárást követően vált láthatóvá, hogy a lépcső korábban szakszerűtlenül, alapozás nélkül készült, így a felújítása nem megoldható. Az alapozás hiánya és a leromlott állapot miatt elkerülhetetlenné vált új lépcső készítése.

Ki kell javítani a villamos peron melletti burkolatot is. A vágányzár ideje alatt a DKV Zrt. saját beruházásában átépítette a sétány mellett lévő villamos megálló peront. A szóban forgó szerződés megkötését követően az Aquaticum Kft. a belső parkoló megközelítésére elkészítette a behajtáshoz szükséges útszakaszt. Így az érintett részen a terepviszonyok jelentősen megváltoztak, az új peron és a sétány közötti gyalogos forgalom biztosítása a tervek szerinti módon nem megvalósítható, többlet térkövezési munkák elvégzése szükséges.

A „Megérkezés tere” Nagyerdei körút felé eső részén olyan meglévő, megmaradónak tervezett térkő található, melynek állapota a tervezés óta eltelt idő alatti használatból eredően jelentősen leromlott. A térkő burkolatot az egységes esztétikai megjelenés és a biztonságos gyalogosközlekedés érdekében bontani, tisztítani, majd a tér és a sétány burkolatához igazítva újra lerakni szükséges.

A KÉ indoklása szerint nem ússzák meg a fák sem: egy platánfát kivágnak. A Vízmű Zrt. által előírt csapadékvíz-elvezető rendszer felújításakor vált láthatóvá, hogy a vízgerinc egyik csatlakozási pontja egy platánfa gyökérzete alá esik. A munkálatok elvégzéséhez a fa kivágása elkerülhetetlenné vált, mivel a munka teljes mértékben a platánfa alatti területet érinti.

Egyedi formájú térkövek cseréjét teszi szükségessé, hogy a munkálatok alatt, az üzletek ellátása érdekében történő árufeltöltés során ritkán ugyan, de előfordult, hogy a tervezettől nagyobb önsúllyal rendelkező gépjármű hajtott be a kivitelezéssel érintett területre, és emiatt a meglévő, egyedi formájú térkövek jelentősen megsérültek, cseréjük elengedhetetlenné vált.

A „Megérkezés tere” alapozása is többletmunkát ad. Az eljárás indításakor az önkormányzat még nem rendelkezett a II. János Pál pápa térre tervezett műalkotásról pontos és végleges információkkal, így az alapozási szükségletek sem voltak láthatóak. Időközben világossá vált, hogy külön alapozás szükséges, mert annak elvégzése meg kell előzze a tervezett tér-burkolást az utólagos bontások elkerülése érdekében.

Az önkormányzat az első ütemben keletkezett (a tervezettől nagyobb önsúlyú gépjárművek közlekedéséből adódó) károk későbbi újbóli megjelenésének elkerülése érdekében a teljes sétányt járda besorolású közlekedési létesítménnyé kívánja minősíteni. Emiatt új jelzőtáblák, fix és mozgatható forgalomkorlátozó oszlopok kihelyezése szükséges.

Végezetül, a kivitelezés során az élményfürdő meglévő kerítésének lábazatát és szegélyét is feltárták a kialakított térburkolatok fogadása érdekében, és láthatóvá vált, hogy a meglévő szegély olyan mértékben sérült, hogy új kiemelt szegélyt kell beépíteni – írja a KÉ.

Némi határidő módosítás is szükségessé vált: bár a kivitelező a szerződéskötést követően márciusban megrendelte a telepítendő egyedi megjelenésű hajlított oszlopot, és a beszállító visszaigazolta azt július 9-ére, utóbbi aznap értesítést küldött, hogy a szállítást csak 2022. január 31. napjára vállalja. A kivitelező ezt követően, az eredetileg is tervezett időtartam alatt (10 nap) tudja a telepítést befejezni. Így a munka teljesítési határideje: a munkaterület átadástól számított 4 hónap, illetve a az egyedi megjelenésű hajlított oszlop tekintetében a termék beszállítói kézbesítését követő 10. naptári nap lesz.

SzT

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában