a végtelenbe, és tovább?

2020.08.06. 19:03

Megállíthatatlanul emelkedik az arany ára

Történelmi, magas áron áll a nemesfém értéke, és a szakértők sem tudják, meddig nőhet még a jövőben.

Fotó: Shutterstock

Ahogy korábban már a Napló foglalkozott a témával, az év első két negyedévében több, egymásnak ellentmondó hír érkezett az aranyárról. Ekkor sokan emelkedést vártak a növekvő kereslet miatt, mások pedig pont az ellenkezőjét, hiszen a pandémiás helyzetben nem ritka, hogy egyesek minden értéküket pénzzé akarják tenni. Ablonczy Dávid, a Correct Change ügyvezetője múlt hónapban úgy nyilatkozott a Naplónak, hogy nehéz felkészülni a következő hullámra, és a szakértők is gyakran homlokegyenest mennek szemben egymással. – Ember legyen a talpán, aki ebben az útvesztőben ki tud igazodni. Az 1800-1900 dolláros unciánkénti árat nem rúgta még át az arany úgy, mint 2011-ben. Amennyiben ezt áttöri, könnyen mehet még feljebb, és vannak is erre vonatkozó előrejelzések – osztotta meg akkor a szakértő.

Átszakadt a gát

Most már tudjuk, hogy a gát átszakadt, hiszen jelenleg 2040 dolláros unciánkénti áron áll az arany.

De mit is jelent az unciás mérőszám? – Egy uncia 31,1 grammnak felel meg. Mivel az Egyesült Államokban ez számít főmérték­egységnek, az arany dollárhoz viszonyított árfolyamát is ebben adják meg – nyilatkozta a Naplónak Ablonczy Dávid. Kifejtette, a bűvös határt jelentő 1800-1900 körüli unciánkénti árat július 27-étől lépte át az arany, amely ezt követően sem esett vissza, hiszen kisebb stagnálás mellett folyamatosan emelkedik. Hozzátette, nem tartja valószínűnek, hogy ezek az események a hétköznapokban hatással lehetnek az emberek mindennapi életére. Akinek aranyban van befektetése, most mindenképpen jól jár, de akár még annak is kedvező lehet, aki most vásárol.

Több hatás éri

„Nagyon nehéz megítélni, hogy meddig érdemes aranyba fektetni, hiszen azt most lehet látni, hogy jelenleg megállíthatatlannak tűnik az aranyár emelkedése.”

A helyzeten mindenképpen változtatna, ha a koronavírussal kapcsolatban pozitív fejlemények látnának napvilágot. Ilyen lehet a vakcina bejelentése, mivel ebben az esetben mindenképpen várható korrekció, még ha az ár nem is esik vissza a pandémia előtti szintre – ismertette.

A szakértő meglátása szerint több tényező nyomja egyszerre felfelé az árfolyamot, amely a koronavírus mellett egyértelműen az amerikai ökonómiai gyengélkedés. – Amellett, hogy az amerikai gazdaság több sebből vérzik, a koronavírus is erősen jelen van az országban. Erre pluszlapáttal rátesznek a rasszizmus elleni tüntetések és az elnökválasztás kérdése is, amely novemberig mindenképp hatást gyakorolhat. Ezen tényezők hatására a dollárárfolyam durván visszaesett az elmúlt időszakban. Ez azt jelenti, hogy egyre kevesebben bíznak meg ebben a valutában, és egyre többen tekintenek inkább az aranyra jó befektetési lehetőségként – fejtette ki.

Ablonczy Dávid szerint a magyar árakra a Magyar Nemzeti Bank intézkedései is hatással lehettek. – Az MNB kamatvágásai a forintra hatnak. Mivel azonban a forint erősödött az euróhoz és a dollárhoz képest, az aranyár emelkedése kevésbé érzékelhető. Habár a jelenlegi magyar, 19 ezer forintos ár is aposztrofálható történelminek, a dollár esetében ez még mindig sokkal magasabb az amerikai valuta gyengülése miatt – magyarázta.

SzG

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában