2023.02.23. 10:08
Kisrepülőgépből félig kilógva készítette a képeket a kiváló debreceni fotós - fotókkal
50 – 30 – 20 – Molnár Péter fotográfus kollégánk idei évét meghatározó számok.
Van valami emelkedett abban, hogy harminc évnyi pályáról beszélhetek azzal, akit ifjú korában le akartak beszélni a fotózásról. Molnár Péter február 21-én lett ötven éves, napra pontosan húsz évvel ezelőtt írta alá a szerződését a Hajdú-bihari Naplónál fotóriporterként. Lehetett volna asztalos, fémipari munkás, sőt végzettsége szerint mozdonyvezető is, de ő három évtizeddel ezelőtt fényképezőgépet emelt a szeméhez, s azóta teszi örökké, mások számára láthatóvá a nyomban elmúlót. Jubileumai alkalmából arra kértem, válasszon három fényképet az Egri Borozóban február 23-án nyíló kiállítása anyagából. E fotókat hívtam segítségül, hogy kiléptessem a számára oly komfortos kameraárnyékból, s szóra bírjam. Meglepetésképp pedig hozzá közel állókat kérdeztem, milyennek látják Pétert egy-egy szerepében.
50 év
A naplementében vonuló darvakat megörökítő képet rendelte a születésnaphoz Péter.
Tudható róla, hogy a természetfotózás mennyire közel áll a szívéhez, ezért nem lep meg, de konkrétabb személyes történet is rejlik a hortobágyi égi szépség fotózása mögött.
Feleségével és két gyermekükkel nem egyszer együtt indultak darulesre. Előfordult, hogy a lányokra otthon még nem ragadt át édesapjuk lelkesedése, de amikor több ezer daru húzott át a fejük fölött, lenyűgözte őket a természet hatalma, s sokáig emlegetendő családi élménnyé formálta bennük az unalmasnak induló utazást.
A szóról eszembe jut az öt évtizednyi út, érdeklődöm, hogyan telt a születésnapja, milyen a viszonya az idővel. Rá jellemző válaszokat ad: egy humoros, egy bölcs. – Ugyanúgy, mint a negyvenkilencedik, semmi különbséget nem éreztem – vágta rá.
Majd hozzátette: nem az a lényeg, mennyi van még hátra, hanem, hogy a rendelkezésre állót, azt, ami most adatik, hogyan éled meg.
Mindenki képes időnként valamiféle számvetésre, de érdemes inkább mihamarabb felmérni, hogy mik a számunkra fontos dolgok és azokra koncentrálni. Például minél több időt tölteni a szeretteinkkel. Így még inkább érthető, hogy az életen át kísérő, feledhetetlen pillanatképeinek egyikét is a családi lélekalbumból hozza, a kislányai születését említi kérdésemre.
Ő maga türelmet tanul a tinédzserektől, nekik pedig azt szeretné átadni, hogy tartsanak ki amellett, amiről érzik, hivatásukká válhat és szívből csinálnák.
A környezetem igyekezett lebeszélni engem a fotózásról és valami biztosabb kenyérkereső szakma felé terelni. Nem volt könnyű az elején, de örülök, hogy kitartottam amellett, amihez igazán kedvem volt
– fogalmazott. Ha nem fotós lenne, akkor úgy képzeli, fa- vagy fémipari alkotások kerülnének ki a keze alól. Bakancslistájáról elárulta, vár még rá az a dél-amerikai utazás, amelyre évtizedekkel ezelőtt az akkor dzsungeltúrákat vezető Cs.Varga Péter barátja invitálta, hogy fotózzon készülő könyvéhez. Anyagi akadálya volt akkor annak, hogy az azóta oktatásban használt könyv az eredeti tervektől eltérően, főként szöveges formában jelent meg.
Molnárné Kiss Kornélia huszonhárom éve a társa, mondhatni a fél életükben vállt vállnak vetve haladtak együtt előre. Felesége így szólt Péterről:
Peti szívét-lelkét beleteszi abba, amivel foglalkozik. Fontos neki, hogy minél szélesebb körű ismeretet szerezzen arról, ami érdekli, így gyűjtötte össze a fotós szakmai tudását is. Van benne egy erős megfelelési vágy. Nagyon jó ember. A jólelkűség megnyilvánul abban, hogy évenként megszervez egy főzést több száz rászorulónak, de bármikor számíthatnak rá a barátai, szerettei, a szomszédaink.
Az intelligenciát tükröző humorát aligha kell kiemelnem. Ezzel színt vitt az életembe és oldott rajtam, ezen a téren is sokat köszönhetek neki. Ahogyan a gyerekeink gondozásában. Ha rá gondolok, az az erős kép ugrik be, hogy a nehezen alvó kislányunkkal az alkarján sétál, ringatózik éjszaka, pedig egész nap dolgozott. Amikor otthon volt, odatette magát mindig. Tudom, hogy fontos neki ez a stabilitás, a családi háttér, miközben a változatos fotós munka, a nyüzsgés testhezálló feladat neki.
Válogatás Molnár Péter fotóiból
Fotók: Molnár Péter30 év
A fényképezés akkor kezdte érdekelni, amikor a nővérével közös számítástechnikai bolt fokozatosan fotósüzletté alakult és neki mindent meg kellett tanulni, hogy érdemleges válaszokat tudjon adni a vevőknek. Az első megbízását, egy jegyes fotózást is az üzletben kapta. Ehhez a szakaszhoz két fotót társított, egy salakmotor-versenyen és az Árpád-téri templom tetején készültet. Számára ez azt szimbolizálja, hogy a hivatása kapcsán mennyiféle szituációban kellett helytállni.
Napilapos fotóriporterként nincs idő elmélyülni egy-egy terület sajátosságaiban, kiismerni a témát, a körülményeket. A sportfotózás épp egy ilyen speciális terület. – Előfordul, hogy a csipkeverőkör kiállításmegnyitójáról kell mennem a salakmotorra, gyorsan kell fejben alkalmazkodni – mondta.
Azt meg én tettem hozzá, hogy nehezebb, ha fordítva van a sorrend, mert akkor biztosan be kell iktatni egy átöltözést. A salakpálya mellett ugyanis megúszhatatlan, hogy beterítse a fotóst a szálló fekete por.
A pályája legizgalmasabb munkái között említi a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézete megbízását. Légi fotókat készített egy Cessna típusú kisrepülőgépből félig kilógva, az anyósülés helyén hasalva, hevederekkel rögzítve a gép belsejéhez a borsodi táj felett.
Nem volt időm megijedni, kikötöztek, egyszer csak láttam, hogy szalad alattam a fű és emelkedünk –
emlékszik vissza. Magaslati élménye a naplós időkből is akad. Az egyik legemlékezetesebb feladata az Árpád téri református templom tetején „kukorékoló” kakasig vezette, az istenháza felújításakor állványokon volt lehetősége a fotósfelszerelésével együtt a „csúcsra törni”.
Máthé András fotográfust gyakran említi Péter, amikor arról érdeklődöm, kiktől tanulta a szakma fogásait. Hogy mennyire irányadóak számára tanácsai, tükrözi az is, hogy a segítségét kérte a tripla jubileumi kiállítás képanyagának összeválogatásában. A Debreceni Fotóklub elnöke így nyilatkozott az ünnepeltről:
Húsz éve ismerem Molnár Petit, a kezdetekben távolságtartó kapcsolat közeli barátsággá formálódott az évek alatt. Ma az egyik legkedvesebb fotós kollégámnak tekintem őt. Nem egyszerű a sajtófotósok hétköznapi és magánélete. Utóbbi zaklatott, strapás a fotózandó programok időbeli szétszórtsága, az esti ügyeletek miatt.
A kollégákkal leggyakrabban a színházi eseményeken dolgozom együtt és utólag szívesen nézem vissza, hogy ki milyen szemszögből örökíti meg ugyanazt a történést. Épp ezért gyakran forgatom a Naplót is. Péterrel gyakorta találkozunk, beszélgetünk a magunk örömére és sokszor szóba kerül a szakma is. Kedves, barátságos, jó humorú embernek ismertem meg, örülök, hogy a barátomnak tekinthetem. Tisztelem, szeretem a munkáit. Húsz évnyi korkülönbség van közöttünk és ez érezhető a képein. A nemzedékére általában is igaz, hogy sokkal bátrabban, merészebben, lazábban nyúl a témákhoz. Én konzervatívabb módon fotózom a riportot.
Forrás: Molnár Péter
20 év
Két évtizede lett élete része a napilapos fényképezés sokszínű, sodró feladatköre. Korábban reklámfotózásban és esküvők, szalagtűzők megörökítésében szerzett tapasztalatokat, ezért az új terep új kihívásokat tartogatott. Az első hetekben az a belső késztetés hajtotta, hogy megfeleljen az elvárásoknak és dolgozzon a kollégái mintáján haladva, mígnem elvette kapaszkodóit, viszonyulási pontjait és kreativitásra sarkallta a vezetői mondat: épp azért vették fel, hogy más szemléletet hozzon a szerkesztőségbe.
A tavaly őszi Sting koncerten kattintott fotót azért választotta e szakaszhoz, mert ezzel kívánja demonstrálni, hogy húsz év alatt számos olyan emberrel volt szerencséje találkozni, akivel bizonyára nem sikerült volna, ha nem a Naplónál dolgozik. Sajnálatára azonban ezek villanásnyi élmények, hiszen a koncertekről, művészeti produkciókról gyakran az első 10-15 perc után távoznia kell a színpad közeléből. Időnként azonban – különösen hazai művészek vagy kisebb térben zajló események során – alkalma van közelebb kerülni népszerű alkotókhoz.
Így filozofált a cigarettázás feleslegességéről, káros hatásairól Tímár Péter Balázs Béla-díjas filmrendezővel az Apolló Mozi dohányzójában két slukk között füstölögve. Egy alkalommal fotósként indult egy rendezvényhelyszínre, de mire megérkezett, riporterré avanzsálódott: Demjén Rózsival készített rövid interjút, mert újságíró kollégája nem tudott elmenni az eseményre. – Végtelenül kedves, rendes, közvetlen ember benyomását keltette – emlékezett. A néhány éve, fiatalon elhunyt Boros Györgyöt és a körülötte lévő művészek társaságát emlegette még. – Amikor agyvérzést kapott Gyuri, a megsegítésére szervezett segélykoncerten olyan zenészekkel találkozhattam a színfalak mögött, mint Hobo, Somló Tamás, Takács Tamás, de nem volt unalmas fotózni Koltai Róbert interjúja közben sem, vagy meginni egy fröccsöt a néhai Kóti Árpáddal, Tóth-Máté Miklóssal – felelte.
Czeglédi Zsolt fotográfus jelezte régi barátjának, egykori sporttársának annak idején, hogy fotóst keresnek a Naplónál, majd évekig dolgoztak együtt. Ő így nyilatkozott:
Egyetlen szóval tudnám jellemezni Petit: hiteles. Szerintem ez a legelőnyösebb hozzáállás fotósként, emberként egyaránt. A munkájára is ez jellemző, nem nyúl bele a képekbe, nincs a fotóiban ferdítés. Azt fényképezi le, amit lát és végeredményében emiatt hatásosak, erősek a képei.
Nagyon sokat tanulhattam tőle, amikor a Naplóhoz jött, mert magas szintű technikai tudást hozott, otthont volt a számítógépes képszerkesztő programokban. Ismeretségünk az atlétikai pályán kezdődött, később ő mutatta meg a fotózás szépségeit.
Zárásként arra kértem Petit, idézze fel, mit gondolt az ötvenéves Molnár Petiről a húsz éves fiatal. – Azt reméltem, ekkorra már olyan jól állok anyagilag, hogy nem kell dolgoznom minden nap. Végülis a mondat második fele bejött. Azt csinálom, amit szeretek, nem tudok igazi munkaként tekinteni rá.
| Molnár Péter fotóiból február 23-án 17 órakor nyílik tárlat Debrecenben, az Egri Borozó Borbarát Galériában (Bajcsy-Zs. u. 4.) |
HaBe
