„Úgy írok, ahogy élek: néha hepi, néha depi”

Mit keresek én itt? – szögezi nekem valódi meglepetéssel a kérdést Különc Királylány, azaz Csobai Erika blogger a még forró jamaicai latte mellett. Gyorsan vallani kezdek a Nők világa-beszélgetéssorozat új főszereplőjének, ha már elvette a kenyerem, és helyettem faggatózik: régóta követem, több színtéren olvastam tőle cikkeket, bejegyzéseket, jól irányzott kommenteket.

Gyakorlatilag tíz éve keresem önmagam, elég mélyről – kezdi ő is a saját, az enyémnél sokkal érdekesebb vallomását. A blogolás egyfajta terápia volt ennek a mélyből induló útnak az elején, a CaféBlogon a saját fájdalmai és a férfiakkal megtapasztalt csetlések-botlások miatt a kezdetekben kizárólag társkeresős írásai jelentek meg. – Akkor is büszke voltam, amikor ötszáz követőm volt, mert soha nem az érdekelt, hányan vannak, hanem, hogy közösséggé tudjanak kovácsolódni ezek az emberek – jegyzi meg a mára több mint 18 ezer követőt jegyző Királylány.

Ma már a saját mindennapjairól ír: néha hepi, néha depi. Dühíti, közszereplőként mégis inspirálja, hogy „rettentően vakító, csillivilli-kirakatvilágban élünk”. Meggyőződése, hogy beszélni kell a nagyon rossz dolgokról is, úgy érzi, részben ezért lett egyre nagyobb és nagyobb a tábora. Nem tartja magát influenszernek, sem celebnek, „csak megírom, amit gondolok” – jegyzi meg.

Ki mit gyűjt...

– Az írásaim olyanok, mint az egész életem: úgy próbálok írni, (és úgy is írsz – jegyzem meg magamban), hogy ne legyen gyakran a panaszkodás a téma, vagy amikor mégis, legyen benne humor. Időhiány miatt egyelőre várat magára, de az olvasók lassan felkészülhetnek Különc Királylány honlapjára, melyen a tervek szerint a környezettudatos mindennapokról is olvashatunk tőle. Természetesen ehhez is a saját élete szolgáltat forgatókönyvet, szerencsére első kézből tudom meg azt is, miért. Költözésben van, új otthona (Különc Királylány Hegyi Házikója) Zemplénben várja, onnan, és Ceglédről teszi közzé ezentúl az írott – szó szerint hegyi – beszédet. A készülődés szembesítette azzal, hogy rengeteg felhalmozott tárggyal van körbevéve, magával vinni viszont már csak azt fogja, amire ténylegesen szükség lesz. Ami biztos, hogy négyen mennek: mivel fiai már kirepültek, tizenkét tappancs kíséri majd el. Nem vagyok állatvédő – helyesbít, amikor rákérdezek, igaz, legutóbb az állatorvos állatgyűjtőnek nevezte, amikor egy másnak „fölöslegessé vált” kutyát fogadott be, és vitt vizsgálatra. Megjegyzi, macskás típus, de beszédes tény, hogy két kutyáról is gondoskodik. Karácsony környékén döbbent rá arra, mennyi mindent vásárolnak az emberek, amire egyáltalán nincs szükség. Mivel Különc Királylány a hétköznapokban másoknál takarít, nem csak a saját példáján tanul sokat. Ruhát nagyon régen vett magának, a karácsonyi beszerzést is csak december 23-án, a lejáratos termékeknél kezdte, ezzel a csavarral – az élelmiszermentés legészszerűbb civil alternatívájával – jut például rendszeresen bárányhoz és más kulináris különlegességekhez.

Pár kapcsolat

Én vagyok a rettentő nagy akadálya annak, hogy legyen valakim – veti oda azzal a természetességgel, mint ahogy az önismerettel szerényebben felvértezett nőtársak vallják be egymásnak a sokadik botoxot. – Ameddig nem vagyok „kerek”, olyanok találnak meg, akik ugyanúgy nem kerekek – fejti ki tapasztalattá érett tanulságot, közben sokadjára ötlik fel bennem, ha már „csak” a követőit éri el ezzel, az már társadalmi szinten is félsiker lehet.

– Nem vagyok társfüggő, anélkül is el tudom képzelni a mindennapjaimat, hogy valaki fogja a kezem – jegyzi meg, és ezzel a lélegzettel vissza is kanyarodik közös vesszőparipánkhoz: a kirakatléthez, ezen belül a társkereső oldalakhoz. Amikor egyedül maradt, akkor kezdte lassan, de annál biztosabban nyugtázni, hogy nagyon sok családos férfi keres partnert ezeken az oldalakon. (Igaz, nők is bőven akadnak – jegyzi meg). Különc Királylány azt tapasztalta, hogy sokan az elhúzódó, megromlott párkapcsolatba gazdasági okokból kényszerülnek bele, és inkább maradnak a langyos pudingban, mint hogy lépjenek. – A volt férjemnek azért vagyok hálás, mert teremtett egy tiszta helyzetet azzal, hogy elment – hangzik el az a mondat, amiről egészen biztos vagyok, hogy még soha mástól nem hallottam, és szinte abban is, hogy nem válik romantikus dalszövegek közhelyévé sem jövőben.

Nem harsogó kéznyújtás

– Úgy érzem, kimondhatom, hogy depressziós voltam abban az időszakban, amikor egyedül maradtam. Óriási súlyként telepedett rám, a magány, az édesanyám halála, és minden nehézség, ami utána következett – idézi fel, hozzátéve: mindez a háztartásán látszott meg leginkább. Sokan olvashatták a Királylány karácsony előtt tett felajánlását, amikor két embernek segített – ahogy fogalmazott – az ítélkezésmentes nagytakarításban. – Nem biztos, hogy azért van valakinél hatalmas rumli, mert így akar élni, az is meglehet, hogy annyi minden van a fejében, a lelkében, ami így vetül ki belőle – magyarázza.

Meg kell tudnom, mi az, ami leginkább hiányzik neki. – Önmagam szeretete – vágja rá gondolkodás nélkül, ahogy én is azonnal felismerem: tényleg ez a legelső, a legeslegfontosabb origó, az élhető élet semmivel sem megkerülhető startvonala.

Ha jól értem, bennünket, nőket az tesz különc királylánnyá, hogy nem vagyunk képesek, sem hajlandóak kifarolni, amikor a saját életünk jön szembe velünk, és nem vagyunk gyávák az őszinte beszédhez – összegeztem a találkozásunk után. Hogy a hitelesség még a mellimplantátumnál is nagyobb kincs a közösségi médiában, legyen továbbra is Különc Királylány védjegye, azé a bloggeré, aki ezt a cikket – ahogy élete is nyitott (Arc)könyv – minden előzetes átolvasás és korrekció nélkül engedi ki a nyilvánosságnak. 

Szakál Adrienn