Szép évforduló

2021.12.27. 15:44

Hatvan éve házasok, és még most is egymás társaságát élvezik a legjobban

Hegedűs Sándorné Katika és a párja munkahelye is közös volt.

Hegedűs Sándorné Katika és Hegedűs Sándor | Fotó: Király-Budai Barbara-archív

Hegedűs Sándorné Katika és Hegedűs Sándor 60 évvel ezelőtt, éppen karácsonykor fogadtak egymásnak örök szerelmet és hűséget a máriapócsi kegytemplomban. Hegedűs úr 80 éves, míg felesége jövő szeptemberben lesz ennyi. Debrecenben élnek egy rendezett kis portán, mely a kezük munkáját dicséri. Három lányuk született: Katalin, Erika és Bernadett. Két lány- és három fiúunokával büszkélkedhetnek, és az elmúlt években tovább gyarapodott a családjuk, hiszen már három dédunokájuk van, és úton a negyedik. Napjaikat igazi nyugdíjas párként élik. Anno a munkahelyükön is együtt töltötték az időt, hiszen egy helyen dolgoztak. Ez azóta sem szakadt meg, hiszen a legjobban egymás társaságát élvezik, és nem is szeretnek egymás nélkül lenni egy pillanatot sem. Valaki mindig a másik nyomában van. Most még különlegesebb a karácsonyuk, hiszen már a 60. évfordulójukat ünnepelték családi körben. 


Kíváncsiak voltunk, mi a hosszú házasság titka. Mint tudjuk, a feleségnek mindig igaza van, ezt pedig Sanyi bácsi jól tudja – fogalmazott kérdésünkre a család. 

 

NE 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában