Jubileumi fogadalomtétel

2021.09.25. 20:26

Ötven éve együtt a körösszegpáti házaspár

Családtagok, rokonok, barátok, gyülekezeti tagok gyűltek össze az apáti református templomban, hogy Pintye József és felesége, Rozsik Mária házasságát megerősítendő fogadalomtételén jelen legyenek.

Ötven évvel ezelőtt, 1971-ben fogadtak egymásnak örök hűséget a Körmösdpusztán élő fiatalok, majd megkezdték küzdelmes életüket. Akkoriban ugyanis nem volt könnyű. Nem sok lehetőség kínálkozott a családalapításra, különösen a várostól távol. Ők az ott és akkor adódó lehetőséget, a termelőszövetkezetet választották. A férj a gépesítésben, az ifjú feleség pedig a növénytermesztésben tevékenykedett. Közben állatokat tenyésztettek és a háztáji lehetőséget kihasználva munkálkodtak.

Később pedig házasságuk gyümölcseként a gyermekáldás következett. Fiú és lány születése aranyozta be a család életét. Ez persze gonddal és lemondással is járt, főleg az anya részéről. A mindennapi gondok megoldásában segített a család is. A nagycsalád ilyenkor áldás. Az emberek szinte kötelességként segítik egymást.

A lelkésznő megáldja az ünnepelteket | Fotó: Vmirjáncki József

Az ötvenedik házassági évforduló alkalmából a település református templomában dr. Szabóné Kurucz Tímea lelkésznő előtt erősítették meg fogadalmukat.

Együtt a nagy család a fogadalomtétel után | Fotó: Vmirjáncki József

A hálaadó istentisztelet után a megjelent családtagok, rokonok, ismerősök köszöntötték az ünnepelteket. Ők pedig bíznak abban, hogy a jövőben gyermekeik, unokáik szeretetével továbbra is le tudják győzni a reájuk háruló nehézségeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában