Örömhír

2021.08.19. 10:47

Máris utódokat nevel a Debreceni Állatkert újdonsült tatupárja

A kicsik nagyjából még két hónapig az anyjuk gondoskodására szorulnak.

Forrás: Nagyerdei Kultúrpark

Fotó: Dr. Nagy Gergely Sandor

Nem egészen két hónappal azután, hogy hírt adott a Mazsola és Csehországból érkezett fiatal társa között szövődő állati szerelemről, a Debreceni Állatkert ma újabb örömhírrel szolgálhat a nagy szőröstatuk háza tájáról, augusztus 13-án ugyanis világra jöttek az intézmény történetének első tatukölykei. A Nagyerdei Kultúrpark közleménye szerint az egyelőre ismeretlen nemű ikrek még nagyjából két hónapos korukig anyjuk folyamatos gondoskodására szorulnak; hátukat a fajra jellemző csontos páncél kialakulásáig puha, rózsaszín bőr fedi, szemük pedig csak 2-4 hetesen nyílik majd ki.

Magyarország jelenleg egyetlen gyermekes nagy szőröstatu-családja a kétujjú lajhárokkal közösen lakott társas bemutatóban tekinthető meg az intézmény Trópusi házában – sőt, a tovább bővülő Állatok akcióban program keretében immár nemcsak a lajhárok, hanem a tatuk látványetetését is végigkövethetik a látogatók minden nap 11 óra 30 perctől.

Fotó: Nagyerdei Kultúrpark

A nagy szőröstatu egy igazán különleges és ősi öregrendbe, a vendégízületesek közé tartozik a többi tatufajjal, valamint a szintén újvilági lajhárokkal és hangyászokkal együtt. Legszembetűnőbb jellegzetessége a háta nagy részét védő, 7-8 övből felépülő, hosszú szőrszálakkal borított csontos páncél. Mindenevő, tápláléka után a földben kutat. Húsukért és páncéljukért egyaránt széles körben vadásszák őket természetes élőhelyükön, és felkerültek a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listájára is, szívósságuknak és kiváló alkalmazkodóképességüknek köszönhetően azonban a nagy szőröstatuk állománya egyelőre népes és stabil.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában