A tudása már ritkaságszámba megy Tóth Gizellának

Valamikor a szövés olyan tevékenység volt, amit minden nő ismert. Mára ez is az elfeledett tudások közé sorolható, hiszen alig vannak már olyanok, akik tudják, hogyan készül a kenderből a ruhaalapanyag. A csökmői Tóth Gizella még tudja és gyakorolja is.

Háromemberes feladat

Gizi néni, aki hamarosan hetvennégy éves lesz, ottjártunkkor megismertette velünk a teljes folyamatot. De előtte még felidézte, hogy három lánytestvérével együtt gyerekkorukban tanulták meg a szövést az édesanyjuktól, aki szőnyegkészítéssel pótolt egy kicsit a családi kasszába. Sőt, az édesanyjuk annak idején még font is.

Mint a régi mesterség művelője még az egyik általános iskolai olvasókönyvben is benne volt a fotója illusztrációként.

A rokkáját az egyik nővére örökölte. Akkoriban még a lányok, asszonyok gyalogrokkán kenderkócból fonták a szöszt, abból lett a felvetőfonál. Nem volt könnyű feladat. Amikor elkészültek a felvetőfonállal, akkor megszőtték a stafírungot, amivel férjhez mehetett a lány. Lepedőket, törölközőket, ágyneműket készítettek így. Ehhez négylábítós, négynyüstös szövőgépet használtak. Gizi néni szövőszéke csak kétlábítós, kétnyüstös, mert arra, amire ő használja – rongyszőnyegszövés – megfelel. Szövőszékét az édesanyja vette neki Darvasról, de hiányosan. Az alkatrészeket már ő maga vásárolta hozzá. Akkor már a nővéreinek volt saját szövőszékük, az édesanyjuké is az egyiküknél van. Legidősebb nővérük sajnos már elhunyt, hármójuk közül pedig már csak Gizi néni sző.

Ma már a felvetőfonál készen van, nem kell fonni. A felhúzása a szövőgépre azonban háromemberes feladat. Ehhez mindig kéri a családtagok segítségét. Az anyagot, amiből a szőnyegek készülnek, bodzafából készült csövekre tekeri. Kipróbált már mást is, de csak a bodzafacső a legjobb. Ehhez tavasszal kell bodzavesszőt vágni, amíg ki nem hajt. Meg kell pucolni, majd kifúrni a közepét és megszárítani. A különféle színű gombolyagok egy dobozban sorakoznak a szövőgép mellett. Mindig olyat tesz a vetélőre, amilyen színnel akar dolgozni. Ketlivel is dolgozik, ami a zoknigyárból érkező hulladék.

Ezt össze kell hurkolni, ami Gizi néni keze között szinte játéknak tűnik, pedig ahogy elmondja, elég fárasztó és hosszadalmas munka.

– Általában megrendelésre készítek szőnyegeket. Ki milyet szeretne. Mintásat, csíkosat vagy egyszínűt. Van, aki nyaralóba csináltat rongyszőnyeget. Egy kétméterest csak úgy tudok megcsinálni egy nap alatt, ha valaki előkészíti az anyagot. De olyankor kezem-lábam kivan – mondja Gizi néni, majd hozzáfűzi, hogy a párja sokat segít neki. A kis szövőműhelyben van egy kis vasból készült jancsikályha, azzal jól befűtenek, s míg Gizi néni sző, addig a papa ketliket akasztgat. Közben beszélgetnek, kellemesen eltelik az idő.

Megbeszélték a fortélyokat

Gizi néninek speciális szövőöltözéke is van. Ez védi az öltözetét. Készített magának karvédőt ruhából, hogy a pulóverei ujját kímélje, illetve kötényt is használ, és egy szövéshez kényelmes puha cipőt. Leül a több mint százéves szövőszékhez, és mutatja sorban a ma már szinte ismeretlen munkaeszközöket.

– A feszítőfával lehet szabályozni a fonal feszességét. Ha nem elég szoros, akkor egy mosás után széthullik a szőnyeg. A bordában van a fonal, a bordahaj sűríti az anyagot. Lent a két lábítóval váltjuk a fonalat – mondja Gizi néni. Közben keze alatt szépen alakul a szőnyeg. Ahová következik, oda csíkot is sző bele. Azt mondja, még senki nem kérte, hogy tanítsa meg a szövésre. Az unokák sem, pedig időnként szoktak neki segíteni a fonál megvetésében. Tapasztalatot azonban szívesen cserél. Megismerkedett például a szentpéterszegi Péterszegi Zsigmondnéval, s megbeszélte vele a szakmai fortélyokat, eszközeik különbözőségét, szövési szokásaikat.

B. Kiss Andrea