Több száz trófeája van a pocsaji férfinak

Gáll Gyula nagyon régóta vadászik, járt Afrikában is, így nem csoda, hogy otthonában többek közt leopárd, varacskos disznó, kudu és jávorantilop trófeája található. A Kádár-korszakban, a hetvenes években kezdte és szerette meg a vadászatot. Mesélte, még hajtója is volt Kádárnak. Akkoriban a hencidai vadásztársaság és védegylet szervezte a vadászatokat, amelyekre először gyakornokként, majd vizsga után vadászként járt. Azt követően szerte az országban megfordult vadászként.

Afrikai élmények

– Nagyon szeretem a vadászatot, a mai napig tagja vagyok a társaságnak. A gyűjteményemre büszke vagyok, és vigyázok rá, nekem ez egy érték – mutatott a tornáca falára kiaggatott trófeákra. – A kilencvenes években mentem ki először Afrikába két hétre egy barátommal, azzal a kitűzött céllal, hogy zebrát akarok lőni. Sikerrel is jártam. Míg kinn voltam, megismerkedtem egy francia emberrel, akinek egy barátja Namíbiában él a mai napig. Ő is volt vendégvadászaton Magyarországon, és engem visszahívott Namíbiába – idézte fel élményeit Gáll Gyula. Az afrikai utazásáról három zebrával, egy orixszal (nyársas antilop) és egy kuduval tért haza. A kuduról tudni kell, hogy hét mázsa körül van a súlya.

Az is tudnivaló, hogy ez a hobbi nem olcsó mulatság, mert a kilövésért, az állat kikészítéséért vaskos összegeket kell fizetni, plusz még más költségek is jönnek hozzá.

Természetesen engedélyek mindenre vannak, hiszen anélkül nem űzhetné ezt a költséges hobbit. Gáll Gyula elmondta, hogy Botswanát, Zimbabwét is bejárták. A vadászat élménye mellett egyfajta kirándulás is volt ez számukra, hiszen olyan területeken fordultak meg, amelyek kirándulóhelynek is beillenek, például megtekintették a zimbabwei Viktória-vízesést, valamint eljutottak a Dél-Afrikai Köztársaságba.

– Egyik alkalommal a vadászat vezetőjével kisbusszal utaztunk, egy terepjáróval egy ottani férfi jött utánunk, majd csak azzal mentünk tovább, és hoztuk be az állatot, amit lőttünk. Második alkalommal leopárdot lőttem és hoztam haza, vörös tehénantilopot, vízibakot, zsiráfot, impalát, vándorantilopot. Gepárdot nem tudtam ejteni, pedig nagyon szerettem volna. Harmadjára egyedül mentem, szintén két hétre, akkor is sikerült elejtenem néhány vadat – sorolta Gáll Gyula.

– De voltam a szomszédos országokban is vadászatokon. Sepsiszentgyörgyön ejtettem el egy medvét. Családommal voltunk ott, egy bunkerből, egy kicsi kis ablakon keresztül lestem, és egy jól célzott lövéssel sikerült is leteríteni az állatot – mesélte a trófea­gyűjtő. – Magyarországon őzbakot, gím- és dámszarvast ejtettem el, de itt inkább apróvadakra szoktam menni.

„A vadász kutya nélkül félember, anélkül nem lehet vadászni.”

Az ember elmegy a vad mellett, nem veszi észre, a kutya viszont igen, ha sebzett, meg is találja – így vélekedett Gáll Gyula a vadászatról. Gyűjteményét óvja, ápolja. Időnként leszedik a falról a trófeákat, szappanos vízzel megmossa azokat, a koponyákat hidrogénnel keni le, amelytől szép fehérek maradnak, az agancsokat pedig cipőápoló krémmel, így megőrzik eredetiségüket.

Nagyné Kelemen Mónika