„Egy erdőben eltöltött nap nekem olyan, mint egy éber meditáció”

Szerencsés embernek mondhatják magukat, akik olyan munkát végezhetnek, amit valóban szeretnek is. Azok pedig, akiknek a munka egyben hobbi és kikapcsolódás, tényleg kivételezett helyzetben vannak. Egészen biztosan közéjük tartozik a debreceni Tolnai István, aki évtizedek óta erdei gombákat gyűjt, és szenvedélye idővel egyben a megélhetésévé vált.

Az 51 éves férfi messze került eredeti szakmájától, villamosmérnöki diplomáját hamar az asztalfiókba dobta, és a természet felé fordult. Az erdő, a gombák már a gyerekkorában is fontos szerepet játszottak, így felnőttként nem tett tulajdonképpen semmi mást, mint hogy engedett ennek a hívásnak. Eleinte csak „érzésből” gyűjtötte a gombákat, ha valamiben nem volt biztos, elvitte szakemberhez, később maga is elvégezte a gombavizsgáló szakellenőri tanfolyamot. 2003-ban aztán otthagyta a munkahelyét, és onnantól kezdve őstermelőként csakis a gombaszedésből és feldolgozásból él. – Azt csinálom, amit szeretek, meg amihez értek – mondja. – Most vagyok igazán a helyemen, a magam ura lehetek. Főnöknek és beosztottnak sem voltam jó. A főnökeimmel sosem értettem egyet, vezetőként pedig, attól tartva, hogy a beosztottak megorrolnak rám, sokszor inkább magam csináltam meg a munkát.

Igazi csemegék

A téli, csendesebb időszakot követően lassan indul a szezon, igaz, egyelőre még többnyire nem gombát, hanem medvehagymát gyűjtenek az erdőjárók, de megjelent már a cseh kucsmagomba is, a kedvezőtlen időjárás miatt viszont kevés van belőle.

Alaposan meg kell dolgozni a bevételért, sok-sok kilométert kell gyalogolni, van úgy, hogy egy-egy erdőben csak 20-30 dekát lehet találni, egy fél kilóért olykor akár egy egész napot is barangolni kell.

Az igazi csemegét viszont a vásárlók meg is fizetik, egy kiló pár hete még 16 ezer forintba került, de még jelenleg is 8 ezer körül van az ára. – Mindössze három hétig terem, aztán egy újabb évet kell rá várni – indokolja a bérből, fizetésből élők számára felfoghatatlanul magas árat. Ugyanakkor megjegyzi azt is, ezért az összegért fenséges eledel készíthető. Szerinte a cseh kucsmagombából készített vajas, fokhagymás vagy medvehagymás-tejszínes mártás főtt tésztával nem mindennapi kulináris élvezet.

A cseh kucsmagomba után, április elején megjelenik az erdőkben az ízletes kucsmagomba, majd a sárga gévagomba, a májusi pereszke, aztán sokak nagy kedvence, a nyári vargánya, és május végén a rókagomba is „beindul”. Az igazi dömping pedig augusztus végén, szeptember elején kezdődik, amikor egyszerre rengeteg fajta gombát lehet szedni az erdőkben. És aki ebből él, annak bizony ez napi elfoglaltság, nem ritkán reggeltől estig kell járni az erdőt, hogy összejöjjön a tervezett mennyiség. Amikor pedig nem az erdőben van Tolnai István, akkor többnyire a debreceni vásárcsarnokban árulja a friss portékát, és a vissza-visszatérő vevőknek olykor lediktál egy különleges receptet is, ami a szakácskönyvekben nem biztos, hogy fellelhető.

Hibázni itt nem lehet

De vajon egy rutinos gombász, akinek papírja is van róla, időnként elbizonytalanodik-e? Előfordul-e, hogy meginog, és ha igen, olyankor mi a teendő?

„Alapszabály, hogy ha bizonytalan az ember, akkor inkább dobja ki a gombát”

– mondja. – Hibázni itt nem lehet. Nagyon sokan például, akik nem értenek a gombákhoz, tévesen azt hiszik, hogy a piros kalapú fehér pöttyös a gyilkos galóca, pedig az a légyölő galóca, ami persze szintén mérgező. Valószínűleg azért alakult ki az a tévhit, hogy attól a szép piros gombától kell a legjobban félni, mert a mesekönyvekből ez a kép maradt meg az emberekben. Jó lenne, ha már óvodás korban elkezdődne a gyerekek felvilágosítása, mert akkor megelőzhetők lennének azok a súlyos mérgezések, amelyekből azért még mostanában is minden évben előfordul néhány.

Bensőséges kapcsolat az erdővel

Tolnai Istvánnak az erdő nem csak a megélhetést jelenti, sokkal többet annál, meghitt kapcsolatot a természettel. – Az erdőt járva egy másfajta tudatállapotba kerülök – meséli. – A városban annyi minden elvonja az ember figyelmét, a természetben viszont könnyen megtalálhatjuk a saját igazi gondolatainkat, ott senki előtt nem kell szerepet játszanunk. Egy erdőben eltöltött nap nekem olyan, mint egy éber meditáció, „reset” az agynak.

István nem véletlenül ápol ennyire bensőséges viszonyt a természettel. Még ötéves sem volt, amikor tüdőasztmát diagnosztizáltak nála. Háromszor be is fulladt, az orvosok szerint a negyediket már nem élte volna túl. Azt javasolták, hogy ha teheti, minél többet legyen távol a várostól, és sokat tartózkodjon a „jó levegőn”.

„Nekem az erdőt receptre írták fel!”

– mondja. – Megfogadtam a tanácsot, és a betegséget is „kinőttem”. A természethez azóta hatalmas tisztelettel, hálával fordulok, hiszen végül is az erdőnek köszönhetem az életem – osztotta meg.

TT