Nem kis munka

2020.08.01. 07:30

Szakembert kérdeztünk a lakásfelújítás buktatóiról

Balogh Dávid felújító szerint a legnagyobb nehézség megfelelni a megrendelők változó igényeinek.

Fotó: Balogh Dávid-archív

Egy teljes átalakítás alkalmával rengeteg folyamatot kell elvégezni és helyiséget újjáépíteni. – A komplett felújítás elég tág fogalom, mivel magában foglalhatja egy lakás elosztásának teljes átalakítását, a helyiségek újraosztását, s ekkor már szóba kerül a falak bontása, az ajtók és nyílászárók cseréje egy­aránt – nyilatkozta a Napló kérdésére Balogh Dávid. – Nagyjából úgy lehet elképzelni, hogy a fő falakon kívül semmi sem marad a helyén – folytatta. – Roppant sokoldalú folyamat, mert ebben az esetben nemcsak egyszerű festésről van szó, hanem újratervezésről is. Ki kell alakítani ismét a villamossági és vízhálózatot, valamint mindent, ami még éppen közbejön.

A panellakásban is igen nehéz

Egy lakás tervezésével, átalakításával, az igényeknek való megfeleléssel igen sok probléma adódhat.

– Számomra a legnagyobb nehézséget a megrendelők változó elvárásaiknak való megfelelés jelenti, illetve a panellakások felújítása – jelentette ki a lakásfelújító. – Egy ilyen folyamat közben előfordul, hogy vésni vagy fúrni kell. Mint tudjuk, ez nem kis zajjal jár, és ezt egyre nehezebben tolerálják a lakók. Sokszor megesik, hogy „rajtam csattan az ostor”, velem szemben töltik ki a mérgüket, azonban én csak a munkámat végzem – részletezte. – Mindig megpróbálom az ilyen helyzeteket megfelelően kezelni, s azt gondolom, remekül megy. A felújítási munkákat úgy ütemezem, hogy a lehető leggyorsabban végezzek a hangosabb folyamatokkal, ezzel is minimálisra csökkentem a kellemetlenséget – emelte ki.

Balogh Dávid elmondta, hogy a munkájára nem szakmaként, hanem hivatásként tekint, amely egyfajta életérzés számára. – Ha ki kellene emelnem valamit, akkor az lenne, amikor egy régi házból kell teljesen újat, szebbet és modernebbet készítenem – válaszolta Dávid arra a kérdésünkre, hogy mit szeret a legjobban a munkájában.

„Felemelő érzés, amikor átadom a kész lakást, és látom az ügyfeleim arcán az örömöt. Nagyon fontos, hogy minden megrendelőm elégedett legyen, ezért erre nagy hangsúlyt fektetek”

– húzta alá. – Munkáimra garanciát vállalok, így ha végzek egy lakással, nem szoktam utána „bujkálni”, ha az ügyfél telefonon keres – fűzte hozzá.

– Leggyakrabban a gyerekszoba, hálószoba, nappali átfestését vagy parkettázást, ajtófelújítást, néha a régi ablakok átfestését szokták kérni – osztotta meg a felújító. – Gyakorta keresnek a nagy esőzések miatti beázás után, emiatt rengeteg vízzáró szigetelést szoktam csinálni – fejtette ki. – Többségében kertes ház felújítására kérnek fel, de gyakori a panelházakon belüli kisebb munkák elvégzése is. A legtöbb ügyfelem középkorú és idősebb családos személy, de a legidősebb korosztályból sem ritka a megkeresés – folytatta. – Amit mindig kérni szoktak, az az, hogy dolgozzak gyorsan és pontosan, végezzek minőségi munkát, bár ezt alapvetően nem kell tőlem kérni, mert minden ügyfelemnek úgy alakítom ki a lakását, mintha magamnak készíteném.

Bármilyen lakásfelújításhoz kapcsolódó feladat temérdek időt és energiát igényel. – A legnagyobb és talán legnehezebb megbízásom egy háromemeletes irodaház tetején az összefolyók javítása volt, melyek nem szakszerűen voltak beépítve, az ejtővezeték mellett folyt le a víz, ezzel mindent eláztatva – idézte fel Dávid. – A víz szó szerint folyt a plafonról, az irodai alkalmazottak nem tudtak dolgozni a rossz kivitelezés miatt. Sajnos az én munkámban előfordul, hogy más szakemberek által okozott károkat kell megszüntetnem – emelte ki. – Egy ilyen megbízás magában foglalja a teljes tetőszigetelés felszedését, amit utána újra is kell rakni. A munkát nehezítő tényezőként fennállt a rettentő hőség és az irodaház mérete.

Baklövések

– Problémát jelenthet, ha az ügyfél nem gondolja át teljesen, hogy mit is szeretne, mennyi ideje vagy pénze lesz a fejújításra a későbbiekben – jelentette ki a szakember. – Ez sokszor elakadási tényezőként hat mind az ő életükre, mind a mi munkánkra. További nehézség lehet, hogy sokszor vakon minden munkásban megbíznak az emberek, referenciamunka kérése nélkül, hiszen ekkor léphet fel az, hogy teljesen mást készítenek, mint amit várna a megrendelő – tette hozzá.

Vámosi Kira

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában