Meglepő, de a plasztikai műtétek is szenvedéllyé válhatnak

Számtalan függőség ismert, mint például az alkohol- vagy gyógyszerfüggőség, és napjainkra új szenvedélyek is megjelentek; köztük az, amikor valaki a plasztikai átalakítás igényétől nem tud szabadulni.

Szászi Beáta pszichológus tíz éve foglalkozik plasztikai sebészeti páciensek lelki alkalmassági vizsgálatával és annak kutatásával. A Napló azt a kérdést tette fel neki, létező betegség-e a plasztikafüggőség?

– A jelenleg használt BNO (Betegségek nemzetközi osztályozása) nem tér ki külön a plasztikafüggőségre. Beszélhetünk szerfüggőségről (alkohol, drog, gyógyszer stb.), illetve viselkedési addikciókról (pl. kényszeres vásárlás, internetfüggőség, trichotillománia – hajtépegetés), de jelenleg plasztikafüggőség nincs. Természetében viszont hasonló folyamatot látunk, mint a szerfüggőknél: újabb és újabb eljárást terveznek a kívánt alak elérésének érdekében, két műtét vagy beavatkozás között nem telik el sok idő, mert mindig újabb, nagyobb módosítás szükséges ahhoz, hogy jól érezzék magukat – osztotta meg a szakember a Naplóval.

Alacsony önértékelés

– Igen sok komponens állhat az említett függőség hátterében, a plasztikai sebészet pszichológiai vonatkozásait kutató szakirodalom említi, amely magába foglalja a személyiséget (pl. maximalista, perfekcionista) vagy egy korábbi bántalmazást (pl. testi, lelki, szexuális bántalmazás, elhanyagolás). De kitér a nevelésből/társas helyzetekből eredő alacsony önértékelésre, amit kompenzálni kell, ez olyan szituációkból alakulhat ki, hogy számomra fontos emberek (közeli családtag vagy kortárs barát, esetleg tanár) leértékelték a külsőmet – csúfolás, állandó heccelés, kipécézés áldozatává válok. Továbbá a közösségi média is hatással lehet: az interneten dübörgő idolokkal nőttek fel a képernyő előtt, és ezek a szereplők lettek számára a referenciacsoport, az összehasonlítás alapja – mondta el Szászi Beáta.

– Ezek a tényezők természetesen nem önállóan hoznak létre plasztikafüggőséget, hanem egymással karöltve, közös hatásként alakul ki az az állandó elégtelenségérzés, ami miatt mindig változtatni kell – tette hozzá.

– Emellett van azonban egy sokkal érdekesebb kérdés, hogy kik azok a szakemberek, akik ezeket az extrém kéréseket jóváhagyják, és elvégzik a beavatkozásokat? Mert valaki(k) mégiscsak beteszik a szilikont ezekbe a hölgyekbe. Innentől kezdve ez egy orvosetikai kérdés: ha meg tudja mondani a szépészeti, kozmetikai kezelést végző szakorvos, hogy mi a szimmetrikus és az arc-, valamint testarányoknak megfelelő módosítás, akkor a szélsőséget is jeleznie kell, és tájékoztatnia a pácienst, hogy például ez az implantátumméret már túl nagy a vállai szélességéhez, a csípő-derék arányához vagy a konzultáción átbeszélt heti testmozgását már akadályozni fogja egy ilyen méretű protézis. Ezzel ellentétben vannak olyan szakorvosok, akik az általam előbb leírtak szerint járnak el, és sokszor dühös páciensek hada támadja őket azért, mert orvosetikailag teljesen korrekten jártak el, teljes körű felvilágosítást adva a páciensnek a műtét körülményeiről. Ha minden szakorvos figyelembe venné ezt, akkor valószínűleg nem találkoznánk ennyi plasztika­influencerrel, akik tényleg abból élnek, hogy valamilyen ismert karakterré operáltatják magukat – hangsúlyozta.

Többségben a nők

A szakembertől megtudhattuk, hogy a plasztikai sebészetet igénybe vevők körében a hölgyek vannak túlsúlyban (mintegy 90 százalékuk nő), ezért maga a plasztikafüggőség is gyakrabban mutatkozik hölgyeknél, viszont ez nem jelenti azt, hogy a férfiak nem lehetnek érintettek ebben az addikcióban.

– A háttérben lévő okok felsorolásánál már sejthető, hogy ahol felmerül a gyanúja a plasztikafüggőségnek, ott természetesen a páciens pszichés segítségnyújtásra szorul. Általában a páciens függ a beavatkozásoktól, és egyre nagyobb volumenű külsőt akar, amit szívesen meg is mutat. Ha azonban van egy vélt vagy valós külső testi hibája (pl. bőrhiba, szimmetriaprobléma, bármely testrész defektusa), amin javítani szeretne, akkor felmerül a testdiszmorfiás zavar gyanúja, ami egy nagyon komoly pszichiátriai zavar – mondta.

Ha testképzavar áll fenn

– A páciens nem tudja leírni a külsejét a realitásnak megfelelően. Lát magán valamilyen testi hibát, amit orvosolni kell, ezért különböző szakorvosokat (plasztikai sebész, bőrgyógyász, fül-orr-gégész, fogorvos) keres fel annak érdekében, hogy helyrehozzák a problémáját. Az érdekes a dologban, hogy a technikailag tökéletesen végrehajtott beavatkozással sem elégedett, és ismételni szeretné a beavatkozást. A különbség a testdiszmorfiás zavarban szenvedő páciens és a plasztikafüggő között, hogy a testdiszmorfiás zavarban szenvedő beteg nem akar extra lenni, csak normális, szeretné kijavítani azt a testi hibát, ami lehet, hogy nincs is ott, nem mutogatja magát, szociális izoláció jellemzi, és társuló zavarként sokszor felléphet szociális fóbia, major depresszió, kényszerbetegség vagy evészavar. Ez tehát egy súlyos állapot, ami elsődlegesen pszichiátriai kezelést igényel, a külső javítására tett próbálkozások csak rontanak az állapotukon – ismertette Szászi Beáta.

Minél kisebb a belátás, annál nehezebb segíteni

Legtöbbször könnyen el lehet különíteni a betegcsoportokat, leginkább a jelentkező tünetek miatt, azonban van érdekes kapcsolat a két betegcsoport (plasztikafüggő, testdiszmorfiás) között, az a testképzavar.

– Általában a plasztikafüggőktől azt halljuk, hogy ők így látják magukat szépnek, és tudják, hogy ez sok, és vannak mindennapos tevékenységek, amiket nem tudnak a bennük lévő műanyagtól elvégezni (pl. sport, bizonyos hangok formálása), de ez nem zavarja őket. Ha viszont ezt a túlzást úgy értékelik, hogy átlagosan néznek ki, és máshogy írják le magukat, mint a fizikai valóság, akkor erős a testképzavar gyanúja, ebben az esetben mindenképp mentálhigiénés segítséget kell nekik ajánlani – mondta Szászi Beáta pszichológus.

Kognitív viselkedés

– A hozzátartozók szerepe kardinális lehet, mert a testképzavar esetén, testdiszmorfiás zavar esetén főleg felmerül a kérdés, hogy van-e belátása a páciensnek. Minél kisebb a belátás, annál nehezebb megértetni vele, hogy nem eggyel nagyobb implantátumra van szükség, hanem egy jó pszichiáterre és egy kognitív viselkedésterápiában jártas klinikai szakpszichológusra, aki segít felgöngyölíteni az állandó operációk és noninvazív beavatkozások mögötti hajtóerőt – fűzte hozzá.

A legnehezebb feladat

A szakértő végül hozzátette, hogy a plasztikafüggők esetében meglehetősen emelkedik a páciensben dúló szorongás és az, hogy a műtét nem váltja be azokat a reményeket, ígéreteket, amikre várt. – Az a szervezet, amit folyton operálnak, módosítanak, nem hagyják hegesedni, egy idő után sajnos az esztétikai korrekciók körébe fog tartozni – tehát az eredetileg szépészeti beavatkozások következményeit kezdik el helyreállítani, ami mindig a legnehezebb sebészi fel­adat – ismertette.

Nagy Emese