burkoló kerestetik

2020.05.11. 11:30

Keresi utódját a hajdú-bihari mester

Egyedülállót alkotott a Bárándon élő szakember: ő tervezi, szabja és rakja a 3D-s mintázatot falra, aljzatra.

Fotó: Kovács Péter

„Hej, ha lenne egy fiatal, akiben megvan a szakma iránti szeretet, tisztelet, elhivatottság, megtanítanám mindenre, amit én tudok. Ő már úgy kezdhetné a szakmát, ahogyan én szerettem volna. Tele energiával, ötlettel, és felvértezve a 3D burkolás szakmai ismeretével. Remekműveket tudna csinálni”

– fakadt ki a hatvanadik életévét taposó, 43 éve hidegburkolóként dolgozó Bartha Zsigmond. Az idősödő mester szakmai pályafutását végigkísérte az igényesség, pontosság, precizitás, no meg az újítási kedv, amiben, ismerete szerint, az országban egyedülállót alkotott. Egyedül ő rak csempét, járólapot 3D mintában. Fényképeket mutat telefonján, és kockák, háromszögek, fonott­kalács-alakzatok bontakoznak ki a szemünk előtt.

Fotó: Kovács Péter

Teret ad a fantáziának

– Persze dobozolva, benne mellékelve a sorvezető, lehet kapni 3D-s mintázatot, de ezeket mindet én találtam ki – húzogatja a képeket a telefonján. – Önmagam és a munkám iránti igényesség vitt arra, hogy az eddigi szakmai tapasztalatomat alapul véve újítást vigyek a tevékenységembe. Azt szerettem volna, hogy én mint a szakmámat szerető burkoló, hibátlan, ugyanakkor, ha arra igény van, különleges munkát adjak ki a kezemből. És nem azt, hogy kiveszem a lapokat a dobozból, felragasztom, elveszem a pénzt, és már itt sem vagyok. A burkolói szakma széles teret ad a fantáziának, a kreativitásnak. Mi több, azok megvalósításához az eszközöket is ki kell találni, el kell készíteni. Nekem minderre három évvel ezelőtt jött el az idő. Ehhez készítettem egy célszerszámot, egy íves vágót. Milliméterpontos, megbízható, most csinálom az asztalt a készülékhez. Ha teljesen elkészül, lehet, leszabadalmaztatom.

– De visszatérve a mintákhoz, amit csinálok, ahhoz előbb ötlet kell. Ezeket a szakmámból vagy az életből veszem. Például eszem a finom húslevest anyósoméknál, és a terítő mintáját figyelve már el is indul a fantáziám; kockák, négyzetek, dőlésszögek, térhatás, mintázat a csempével, és már bele is látom, milyen lehet felrakva... Azt azonban előbb meg kell tervezni, ki kell szerkeszteni. Ehhez rajzlapokon készítem el a mintázatot. Volt olyan rajz, amit már továbbfejlesztettem. Jelenleg legalább hatvan olyan ötletem van, amit meg lehet valósítani, ha a megrendelő kéri.

Ha kérik, tanácsot ad

És kéri-e? Természetesen igen! Ugyanis – mondja Bar­tha Zsigmond – rendszeresen kikérik a véleményét, akár már a burkolólapok megvásárlása előtt. Mondja, azokat a megrendelőket szereti, akiknél bizonyos területen szabad kezet kaphat. Ajánlhat színeket, színkombinációkat, formákat, motívumokat. Ha erre megvan a felhatalmazás, küld mintákat. Kezdetben tízet-tizenötöt is, csakhogy rájött, ennyiből nem tudnak választani az emberek, ez nekik túlságosan sok. Később ráállt arra, hogy ötöt javasol, válasszanak azok közül. És hogy éppen melyik ötöt mutatja meg? Ebben szerepe van, annak, hogy például milyen korosztályúak a megrendelői. A fiatalabbaknak élénkebb színeket, merészebb formákat javasol, míg az idősebbeknek a visszafogottabb, kicsit konzervatívabb összhatást.

Fotó: Kovács Péter

– Van, aki eleve háromdimenziós térhatásút kér. Ennek kivitelezése munka- és időigényesebb. Egy fürdőszobánál csak arra kell két nap, amíg a burkolóanyagot pontos méretre vágom, majd aprólékos munkával elkezdem fölrakni. De nekem a végeredmény számít! Az pedig egy olyan fürdőszoba, amilyen biztos nincs másnak az országban. És tapasztalom, egyre inkább igénylik az újdonságot. Lehet, kicsit későn kezdtem én ezt a fajta tevékenységet, talán nagyobb bátorság kellett volna ezelőtt 10 évvel, akkor előrébb járnék.

„De jól van ez így, csinálom, ameddig tudom, csak idővel találjak egy olyan fiatalt, akinek átadhatom, akire rábízhatom a tudásomat.”

Kovács Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában