Lakberendezés

2020.04.18. 09:40

Meseszéppé varázsolta átmentett örökségét egy debreceni lány

Sokan csak álmodunk a tökéletes lakásról, Gadus Edina azonban meg is valósította.

Fotó: Gadus Edina archívuma

Színháztörténész szeretett volna lenni, festészetet is tanult, belekóstolt a díszlet- és jelmeztervező-­asszisztens szakba, de statisztált már hollywoodi filmekben is. A művészet egész életét átszőtte a debreceni Gadus Edinának, aki olyan lakást varázsolt, amin csak ámulni és bámulni lehet.

Összetett folyamat

– A pesti lakásom az átmentett örökségem. Nagyszüleim lakásából kaptam egy szép részt, annyit, amiből egy csoda folytán sikerült csak megvenni Budapest 7. kerületében a garzont. Amint kifizették a lakást, az ügyvédtől a laptophoz volt az első utam. Felhívtam az összes olyan belvárosi hirdetést, ami alkuval esetleg szóba jöhetett, és gondolkodás nélkül egyeztettem az időpontokat az ügynökökkel. Másnap hajnalban anyukámmal már a vonaton ültünk. Egyik lakástól szaladtunk a másikig, és kora délután jött a sorban ez. Hatalmasat sikerült alkudnunk, így lettem szerencsés lakástulajdonos.

„Ugyan kozmetikázva volt a lakás, az első napomon leszaggattam a bugyirózsaszín fűrészporos tapétát, és nekiálltam a hosszú út kezdetének”

– mondta a Naplónak Edina. Hozzátette, a hetven kilogramm glettnek nemcsak a felhordása volt nagy munka, de azt kis zsákonként biciklivel beszerezni szintén. A lány pár hónapig egy szinte üres lakásban élt gumimatracon, napjait pedig a parketta csiszolása, a falak glettelése és festése töltötte ki.

Igazi kálvária

– Miután számomra is lakhatóvá vált a lakás, le­lassultak a felújítási folyamatok. Elkezdtem a Játékszínnél dolgozni, és lassan jöttek a további tervek: most erre gyűjtök, most arra, bejárati ajtót cserélünk, elbontjuk az ócska kályhát, aztán leválasztunk a nagy szobából egy sarkot, ami jó lenne a jövőben fürdőszobának. Így évenként valósult meg mindig valami, miközben a tervek folyton változtak – mondta.

Fotó: Gadus Edina archívuma

Időközben a Játékszín második éve új szerelmet hozott, és nem sokkal később új költözést is, aminek következtében Szentendrére sodorta az élet, a pesti lakást pedig kiadták. – És akkor úgy történt minden, mint a rémtörténetekben. A bérlő kezdett elmaradni a fizetéssel, míg végül könyörögni kellett azért, hogy költözzön. Miután elment, olyan fotósorozatot készítettem a lakásról, ami örök mementó marad. A falak összekenve, penészesen, a padló szétkaparva, felázva, a bútorok szétrágva, letörve. Úgy éreztem, nem a nulláról indulok újra, hanem a mínuszból – idézte fel. Miután azonban a lakás rosszabb állapotba került, mint ahogyan megvette, ismét munkának látott.

Fotó: Gadus Edina archívuma

Álomotthon

– Különben most arany krokodilbőr tapéta lenne az előszobában, ami jól visszaverné a fényt, de örülök a sárgának, ez az elegancia helyett a modernséget erősíti. A tervezéskor hangulatokhoz, színekhez ragaszkodtam. Zöld, arany, sárga, dzsungel, és közben mégis valami más, ne ugyanaz, mint minden felújított kiadó lakás képein, fehér-szürke, modern, üres vásznak. Kiadásra lett tervezve, de nem az volt a cél, hogy mindenkinek tetsszen.

„Úgy gondoltam, inkább kevesebb embert szólítson meg, a behatárolt témája és színei miatt, de azok szerelmesek legyenek belé”

– fejtette ki. Miután végül mindent sikerült beszereznie akciósan, kiárusításokon vagy használtan, három hónap kőkemény munka következett. A tényleges kivitelezésben édesanyja rengeteget segített, aki – vallja Edina – szebben felrakta a lambériát, mint egy szakember, villanyt szerelt, függönyt varrt, lerakta a padlót, segített a gipszkartonozásban, csempézésben. Edina feladata volt minden más: csiszolt, festett, bútorokat szerelt, javított, és segédmunkásként figyelte a nagyobb szakmunkákat. – Anyukám igazi polihisztor – egyébként lakberendező is, volt honnan örökölni az affinitást –, az ő szakértelme nélkül sokféle mestert kellett volna hívnom a saját befektetett munkáim ellenére is – mondta végül. A képeket elnézve pedig kétségkívül lenyűgöző, amit alkottak: nem csak szépségében, stílusában is.

Laszkács Denise

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában