2019.12.01. 12:02
A felvilágosítás nem lehet tabu!
A fiúkat és lányokat más-más témák érdeklik a felvilágosító órákon.
Szülőként egyik fontos feladatunk a gyerekek szexuális felvilágosítása, ám sok esetben ez a téma tabunak számít a családokban. A gyerekek viszont kíváncsiak, szeretnének többet tudni, így ha nem a felnőttektől, az internetről és egymástól szerzik be az információkat, melyek sok esetben falsak.
Kungler-Hajzer Gabriella szülésznő és férje Kungler István Ákos, tűzoltó, mentős ezt megelőzvén karitatív módon tart felvilágosító órákat általános iskola felső tagozatos diákoknak. – Érdeklődő, nyitott, őszinte kamaszlányaink vannak, így a téma nálunk folyamatosan aktuális. Már egészen kicsi koruktól, életkoruknak megfelelően foglalkoztunk az emberi test részeivel, felépítésével, működésével, sokat rajzoltunk és a meséken keresztül próbáltuk beilleszteni a beszélgetéseinkbe, játékainkba az őket érdeklő kérdéseket. Pár évvel ezelőtt Anna lányunk osztályában, az akkor 11-12 éves gyerekeknek tartottam első alkalommal foglalkozást. Körbeültünk, beszélgettünk az osztályteremben. Meséltem nekik és rajzoltunk a szerelemről, higiéniáról, biztonságról. Ez egy meghatározó élmény volt az életemben. Kérdéseikből, válaszaikból, vagy éppen a hallgatásukból rájöttem arra, hogy mennyi minden érdekli ezt a korosztályt, mennyi mindenről lenne még jó beszélgetni. Akkor eldöntöttem, hogy szeretnék még ilyen alkalmakon részt venni és segíteni őket, szülőként és szakemberként egyaránt – mesélt a kezdetekről Gabi, aki szerint fontos, hogy közelebb kerüljünk a kamasz korosztály gondolataihoz és tudjuk segíteni a fejlődésüket.
Nem a szex a fő téma
A szülésznőhöz idén júniusban csatlakozott a férje, hogy egy debreceni általános iskola 8. osztályában immár nemek szerint ketté bontva, beszélgessenek a gyerekekkel. Gabriella szakmájából adódóan pontosan tudja, hogy mi érdekli a lányokat, akik meg is nyílnak neki és, ha nincsenek ott a fiúk, akkor kényesebb, személyesebb problémákat is meg tudnak beszélni.
Kungler István szerint a fiúkkal is akkor lehet hatékonyan foglalkozni, ha nincs lány a teremben, ide értve a tanárt is. Teljesen más problémáik, más kérdéseik vannak, mint a lányoknak. – Mikor az óratervet elkészítjük, természetesen figyelembe kell venni, hogy hány évesek a gyerekek és nem ugyan arról beszélgetünk az ötödikesekkel, mint a nyolcadikosokkal, a középiskolásokról nem is beszélve, hiszen soknak közülük már meg volt az első együttléte. Nem kifejezetten a szexuális együttlét a fő téma ezeken a foglalkozásokon. Korosztálynak megfelelően beszélünk az anatómiáról, a higiéniáról, a fertőző betegségekről, védekezésről, abortuszról, szülésről, párkapcsolatokról, ismerkedésről, a szórakozóhelyek veszélyeiről, arról hogy mi normális és mi nem az ágyban, és természetesen még sok olyan téma felmerül, ami az adott korosztályt érintheti, illetve foglalkoztatja – mondta Kungler István.
Felesége hozzátette: ebben az életkorban a hormonális változások, a testi, lelki káosz kérdéseket vet fel a fiatalokban, érdeklődőbbek lesznek a téma iránt. Személyiségüktől függően tájékozódási lehetőségeket keresnek, kutatnak. – A tömegkommunikáció mindenkit megtalál, de sajnos szűretlenül. Amit tenni tudunk az az, hogy felhívjuk a
figyelmüket az információk helyes szelektálásának jelentőségére – hangsúlyozta a szülésznő.
Más-más megközelítés
Gabi a lányoknál négy szín szerint osztja fel a témákat. A kék blokk a víznek a színe, ebben a témakörben beszélnek a testi higiéniáról, az intim térről, menstruációról, a testképről, illetve életmódi tanácsokat ad. A piros blokk a szerelem színe, a szerelemről, az első együttlétről, a fogamzásgátlásról, a biztonságról. A zöld blokk a méregnek a színe, itt kap helyet hangsúlyozottan a drogprevenció, beszélgetnek az alkoholizmus, a dohányzás elleni küzdelem jelentőségéről. A szakember továbbá felhívja a figyelmüket az éjszakai élet veszélyeire, a szexuális abúzusokra, a testi-lelki bántalmazásra és a segítségkérés lehetőségeire. Végezetül a sárga blokk a napnak, az életnek a színe. Ebben a blokkban arról beszélgetnek, hogy ha tudatosan, okosan élik az életüket, akkor az előzőleg megbeszélt veszélyek ellenére az élet, a párkapcsolat, egy csodálatos dolog tele örömökkel.
István az interaktív foglalkozás keretében először az anatómiáról, a nemi jellegek kialakulásáról, a higiéniáról, az alsóruházat jellegéről (miért fontos a hűtés?) beszélget a fiúkkal. Felhívja a figyelmet az önvizsgálat (anatómiai eltérések, betegségek) fontosságára, illetve megbeszélik, kihez fordulhatnak a problémájukkal. Szóba kerülnek a szexuális úton terjedő betegségek, de terítékre kerül a droghasználat, a lányokkal való ismerkedés színterei, vagy épp az elutasítás. Beszélnek arról, hogy hasznos-e az önkielégítés (meg kell, ismerje a testét), tisztázzák, hogy mikor érett egy kapcsolat a szexre. Szó esik arról, hogy mitől lesz jó az együttlét, illetve hogy, ami a hálószobában történik, az nem tartozik a haverokra. Beszélnek a kudarcokról és ezek kezeléséről, a fogamzásgátlásról (kinek a feladata) és arról, ha mégis baj van mit tehetnek.
S mi a legfontosabb üzenete ezeknek az előadásoknak? – A férjemmel egyetértve mindketten arra kérjük a fiatalokat, hogy legyenek továbbra is érdeklődő, kritikus és igényes internetfelhasználók. Olvassanak a témában, kérdezzenek, kérjenek segítséget, információt. Merjenek kérdezni, első sorban a családtól, a pedagógusoktól és a szakemberektől – mutatott rá Kungler-Hajzer Gabriella. Férje 3 lány édesapjaként szeretné, ha gyermekei olyan fiatalemberekkel kerülnének majd közelebbi kapcsolatba, akik képesek tiszteletet érezni egy nő iránt és tudnak felelősség teljesen viselkedni az élet bármely színterén.
PTZ