utazás

2019.11.10. 11:45

Pálmafák gyűrűjében a festői Dominikán

A hely, ahol megáll az idő, és nem számít semmi más, csak az adott pillanat. Egy balmazújvárosi pár élménybeszámolója Dominikáról.

Fotó: Shutterstock

Kolombusz Kristóf körülbelül 500 éve találhatott rá arra a paradicsomi környezetre, ahol Farkas Ágnes és párja, Kaszás Nándor egy csodálatos, felejthetetlen hetet tölthetett együtt. A fiatal nő elárulta lapunknak, hogy mindig is szeretett volna elutazni egy olyan mesebeli helyszínre, mint Dominika. Nem adta fel az álmait, amit sokan csak a televízióban láthatnak, a szerelmes filmekben, ő kedvesével testközelből megtapasztalhatta, ami mindkettejük számára örök emlék marad.

– Valódi trópusi paradicsom, a filmekben csak egy szeletet kaphatunk a vonzó Karibi-térségről, sokaktól lehetett már hallani, ami tényleg igaz: Dominika a Karib-tenger egyik legkáprázatosabb szigete. Ha valamiért, akkor azért a lenyűgöző látványért, amit a sziget nyújtott számunkra, megérte átutazni a fél világot. Nem volt zökkenőmentes az utazás, kevés olyan ember lehet, akit egy több mint 10 órás repülőút ne viselne meg, azonban a sziget mindenért kárpótol. Hófehér homok, égszínkék tenger és karcsú, zöld pálmafák várják azokat, akik a valóságtól szeretnének elszakadni néhány napra, és átélni egy soha vissza nem térő álmot – kezdte az élménybeszámolót.

Forrás: Farkas Ágnes

Vízitúra a szigeten

A szerelmespár a sziget egyik legfelkapottabb részén szállt meg, Punta Canán, amely a hely legszebb strandszakaszai közé tartozik. A szállodai szobájuk a tengerre nyílt, reggelente alig pár lépést kellett tenniük, hogy megmártózzanak a türkizkék, kristálytiszta vízben. A szeptemberi nyaralást egy pillanatra beárnyékolta a kezdeti esőzés, ami fogadta a balmazújvárosi párt, azonban a félelmük hamar elillant, amikor az időjárás egy szempillantásra megváltozott, és nyári meleg kitartott vakációjuk végéig.

– Dominikán november végétől kezdődik a szezon, persze ez nem azt jelenti, hogy szeptemberben nincs jó idő, egyszerűen a térségben akkor van hurrikánszezon, amiből egyébként semmit nem éreztünk. Néha voltak esőzések, de utána mindig szikrázó napsütés váltotta a néhány perces borús időt. A parton számos szabadon választható program kínálkozik, azonban Nándival pihenni mentünk, és csodálni a tájat, így mi csak a hajókázásban vettünk részt, ami emlékezetes élmény marad számunkra. A fakultatív program keretében kikötöttünk egy lakatlan, érintetlen szigeten, bejárhattuk a helyet, valamint a nyílt tengerben is úszhattunk, ami tényleg kristálytiszta – fűzte hozzá.

Élmények sokasága

Ági minden reggel megajándékozta magát frissen facsart, százszázalékos gyümölcslevekkel, melyek közül legjobban a mangólé ízlett a számára. A szigeten imádják a banánt, akár sütve, főzve, pürének, krémnek, de persze akadnak európai ételek is, amelyekből kedvük szerint válogathatnak a turisták.

A fiatal nő olyan élményekkel gazdagodott, melyeket soha nem fog elfelejteni, a bakancslistáján Dominika nemcsak egy pipát jelent, hanem olyan emlékeket, melyekre mindig boldogan fog visszaemlékezni.

Nagy Emese

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában