Gyermekek szülői szerepben, avagy az elrabolt gyermekkor

A gyermekekkel szemben való destruktív bánásmód bizonyos esetekben könnyen felismerhető, például ha a szülők fizikailag bántalmazzák őket. Emellett azonban számtalanszor előfordulnak azok a kevésbé egyértelmű és tetten érhető jelenségek is, melyek lappangva bújnak meg az otthonok falai között, komoly lelki sérülések okozva a gyermekekben.

A parentifikációról, az elrabolt gyermekkor okairól, veszélyeiről és megoldásáról dr. Kamuti Katalin, a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Osztályának osztályvezető főorvosa nyilatkozott a Naplónak.

Ismérvek

A családon belüli szerepek felborulnak és a gyermek szülői szerepbe kerül, úgynevezett „kis szülő” lesz. Ilyenkor a gyermeknek olyan feladatokat kell ellátnia, amelyek egyébként a szülők dolgai lennének

– így definiálhatjuk a parentifikáció jelenségét, kezdte a gyermekpszichiáter. A szerepcsere jelensége a gyakorlatban kétféle módon nyilvánulhat meg. Egyrészt emocionális úton (amikor a szülőnek a gyermek nyújt érzelmi támaszt, vele osztja meg bánatát, vele osztja meg problémáit) és instrumentális módon (ez esetben fizikai dolgokra kell gondolnunk, például ő megy bevásárolni, ő fizeti be a csekket a postán). – Sok esetben előfordul, hogy például súlyos beteg szülőket kell a középiskolás, sőt akár általános iskolás korú gyermeknek ellátnia, ápolnia, vagy neki kell óvodába vinnie, és etetnie kistestvérét – tette hozzá a szakember.

Dr. Kamuti Katalin hangsúlyozta, természetesen ez nem azt jelenti, hogy a szülő ne vonja be a gyermeket például a házimunkába, vagy ne folytasson gyermekével mély beszélgetéseket. A probléma ott kezdődik, ha az előbb említett teendők a gyermek elsődleges, fő feladataivá válnak. A hangsúly tehát itt is, mint sok más esetben a határon és mértéken van – mondta. A gyermeknek csak az életkorának megfelelő természetű és mennyiségű feladatot szabad adni. A bizalom egyértelműen fontos a szülő-gyermek kapcsolatában is, de magánéleti vagy anyagi természetű problémák nem tartoznak a gyermekre, neki feltétlen tudnia sem kell ezekről, megoldani pedig pláne nem feladata azokat.

Kialakulása

A parentifikáció jelensége többnyire az „egyszülős” családokra jellemző, ahol anya vagy apa valamilyen formában kivonódik a család életéből – mondta a doktornő. Például mert a szülők elváltak, vagy mert valamelyik fél – munkája révén – keveset tud otthon lenni, esetleg tartósan beteg. Az egyedül lévő szülő így kényszerhelyzetbe kerül, és nincs más egyéb opciója, mint a gyermekét támaszul hívni. A szakember szerint mivel ezek nagyon is gyakori élethelyzetek, ebből következően a parentifikáció is sok családban van jelen rejtett stresszforrásként.

Ezért is nagyon fontos hogy a családoknak legyen külső támaszuk is, például keresztszülő, barátok, szomszédok. Ugyanez igaz a gyerekekre is, akiknek egészen kicsi koruktól kezdve szükségük van életkoruknak megfelelő társas kötelékekre is a szüleiken kívül. Ez a kapcsolati háló biztonságot jelent számukra és persze a szülők számára is.

Veszélyei, hatása a felnőttkorra

A parentifikációnak rövid és hosszútávon is vannak káros hatásai. A parentifikált gyermeknek nincsenek kortárs kapcsolatai, a saját igényei háttérbe szorulnak. Kialakul nála egyfajta szorongás és teljesítménykényszer a megoldandó problémák miatt, majd – mivel életkorából adódóan erre nyilván képtelen – önbizalomhiány is. Emocionális úton az óvodás és kisiskolás korúak a leginkább veszélyeztetett korcsoport, instrumentális úton pedig a tinédzserek.

A gyermekpszichiáter hozzátette, a parentifikációra rendszerint akkor derül fény, mikor a gyermek már nem bírja a rá nehezedő nyomást, és szorongásos, depresszív tüneteket mutat. De intő jel lehet az alvászavar is, vagy a csökkent teljesítőképesség az óvodában, iskolában.

A parentifikált gyermek számára később a szülőkről való leválás is nehézséget okozhat, mivel patológiásan kötődnek, hiszen úgy nőttek fel, hogy anya vagy apa egyedül nem tudja megoldani a problémákat, szükséges az ő jelenléte. Hiába szeretné elkezdeni saját önálló életét, képtelen megtenni. A jelenség kihathat a gyermek későbbi pályaorientációjára is. Amennyiben a gyermek úgy szocializálódik, hogy folyton egyfajta segítő, támogató szerepben van, úgy hivatásának önkéntelenül is hasonló tevékenységet választ majd. Hasonlóképpen történik ez a párkapcsolatai terén is, amikor bár tudattalanul, de olyan társat keres, aki valamiféle támogatásra szorul, aki felett adott esetben „anyáskodhat”.

A doktornő elmondta: a család, illetve pszichoterápia nagyban segíthet ezeket az élethelyzeteket, problémákat megoldani. Hozzátette, sajnos az is gyakran előfordul, hogy a jelenség lappangón rejtve marad, (a gyermek nehezen is, de megszokja a ráosztott szerepet) és az generációkon keresztül továbböröklődik. A gyermek, aki így nő fel, később felnőttként nagy eséllyel neveli majd ugyanígy saját gyermekét is, hiszen ezt tartja természetesnek.

Lovassy Bernadett