különleges cukormunka

2019.09.21. 15:52

Manós kompozícióval aratott sikert a hadházi tortadekoratőr

Ismét bebizonyította ügyességét a hajdúhadházi Barta Andrea tortadekoratőr, aki a közelmúltban Szikszón rendezett Cake de la Cake – International Cake Design Competition nemzetközi versenyen szerzett aranyérmet, illetve kategóriájában az abszolút I. helyet hozta el.

Fotó: Barta Andrea

– Nagyon örülök ennek az eredménynek, hiszen a verseny színvonala és pontozása is a nemzetközi mérce alapján zajlott. Számos kategóriában indultak a versenyzők, akik között több külföldi is volt. Én a kis artisztika kategóriában indultam, ez leginkább szobrászati kompozíciót jelent, cukor-, karamell- vagy csokoládémunkából – részletezte Andi a Naplónak, majd rátért a nyertes alkotásra is.

Fotó: Barta Andrea

Többször újrakezdte

– Gombákat és két manót készítettem el cukormasszából, amik közül az egyik kukkol a távolba. Az ötletet egy fotó inspirálta, amin szintén egy manó volt látható. Pontos óraszámot nem tudok mondani, hogy mennyi ideig tartott a munkafolyamat, míg elkészültem. Munkaidő után foglalkoztam vele körülbelül két hétig. Többször újra is kellett kezdenem, amíg olyannak nem láttam, mint amilyennek elképzeltem. Például a fiúmanó elsőre, de a lánymanó többedjére készült el – mondta.

Fotó: Barta Andrea

Megtudtuk, a versenyen erős volt a mezőny – még oktatók is részt vettek –, többféle alkotással készültek a nevezők. – Még nem sikerült minden zsűritaggal beszéltem, és az értékelőlapot is később kapom meg. De akivel beszéltem, úgy gondolta, az én alkotásom kidolgozásban is kiemelkedett a többi közül, talán ezért is én lettem a győztes – mondta Andi, aki ezután a siker után sem ül a babérjain, novemberben ugyanis újabb versenyre készül.

VK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában