Felföldi József őszinte vallomása

A debreceni milliárdos, Felföldi József öt gyermeket nevelt fel, miközben létrehozta Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb édességgyártó vállalatát. Bár a gyerekek lassan felnőnek, Felföldi József élete mégsem unalmas, hol az üzleti életben felmerülő újabb és újabb kihívások, hol pedig népes családja adja fel neki a leckét.

Sokan bele sem gondolnánk, hogy egy igazi karrierista üzletember is őrlődhet a munka és magánélet kereszttüzében, pedig valójában napjainkban sok férfi küzd hasonló problémával.

Felföldi József üzletember, zeneszerző és motivációs író most a Facebookon nyílt levélben fordult a gyermekeihez és népes, több mint 67.000 főt számláló követőitáborához, hogy felhívja a sikeres családapák dilemmáira a figyelmet, és egyben megossza a témában szerzett személyes tapasztalatait. A levél lentebb olvasható.

“Úgy szoktam mondani, hogy cégvezetőként a gyereknevelés a világ legnehezebb extrém sportja. Nem szívesen beszélek magánéletemről és főleg arról, hogy munkám és otthoni kötelezettségeim összeegyeztetése mennyire problémás. Most még is úgy érzem itt az ideje, hogy nyíltan és férfiasan beszéljek arról, hogy mennyi áldozatot hoztam a karrierem oltárán a családom és gyermekeim kárára.

Tudom, hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Arról sokat beszélünk, hogy egy édesanya milyen nehézségekkel küzd a családi élet, a háztartás és a munka összeegyeztetése közben, de arról kevés szó esik, hogy hogyan őrlődik, milyen kétségei vannak és mit élhet át egy igazi karrierista családapa, aki néha megfeszül amikor, mint például az én esetemben 5 gyerek minden értelemben vett jólétét és saját üzletét próbálja egyszerre egyensúlyozni.

Apám mindig azt tanította, hogy a férfi identitásom lényege, hogy biztonságot, legfőbbképpen pedig anyagi biztonságot adjak a családomnak. Egyszer látott pelenkát mosni, mire azt mondta, hogy leveteti a családnevemet és kitagad, ha még egyszer meglátja, hogy ilyesmit csinálok.

“Fiam, vegyél fel egy bejárónőt inkább és azt az időt a gyerekeiddel töltsd.”

Habár nem gondolom, hogy a gyermekek körüli háztartási munka csak az édesanyák feladata lenne, mégis elfogadtam édesapám tanácsát és megtanultam, hogy valaki nem attól lesz jó apa, ha mosogat, pelenkázik, takarít, sokkal többet számít a minőségi együttlét, főleg akkor, ha egyébként abból a rengeteg munka miatt kevés jut.

Apám a kemény munkára nevelt, és ezt az örök értéket tovább szerettem volna adni gyerekeimnek. Meg szerettem volna mutatni, hogy mivel is jár az, ha kitűznek maguk elé egy célt, és mi mindent kell megmozgatni az áhított siker érdekében. Például az ikerlányaim 4 éves koruktól már pénzt kereshettek azzal, ha segítenek a házimunkában. Végtelenül büszkék voltak magukra, amikor megvették a saját játékaikat. Fejből tudtam a fiúk kedvenc meséjének minden szavát, felébredtem az éjszaka közepén egy másodperccel azelőtt, hogy hallottam volna kiesni őket az ágyból, fontam a lányok haját, ‘lulákat’ vettem nekik és próbáltam fenntartani az illúziót, hogy én vagyok a főnök, bár elgyengültem és elvesztem minden apró ölelésükben.

Felnőttek, és jó lenne megnyugodni, hogy meg fognak állni a saját lábukon, de én még mindig aggódom értük. Gondolom ezt éli át minden szülő!

Sokszor azt is nehéz elfogadni, hogy nem vagyunk egyformák, nem azonosak a céljaink és vágyaink. Felépítettem egy céget, és azt gondoltam, hogy majd ők közösen viszik tovább, de nem mindegyik gyerekemet érdekli az üzleti világ és más irányba indultak el, de jól van ez így. Tudom, hogy ez nem ellenem irányul, de sajnos néha úgy élem meg, hogy cserbenhagytak, én pedig hajlamos vagyok indulatból nyersen reagálni, és úgy érzem jelenleg ez az egyik legnagyobb kihívás az életemben. Bár mindig türelemmel és szeretettel fordulnék az én öt teljesen különböző, önálló, akaratos és egyben éppen ezek miatt csodálatos gyermekeim felé!

Úgy érzem, néha hiába beszélek. Tudom, hogy nem sokat voltam velük amikor kisebbek voltak, de igyekeztem megadni nekik mindent, viszont lehet a lényeg fölött siklottam el. Talán mégsem adtam nekik elég szeretetet? Nem tudtam mindig ott lenni, amikor házi feladatot csináltak és feltételezem, hogy nem gondoskodtam eleget róluk. Vajon csupán megvettem az idejüket? Talán minden igyekezetem ellenére kevés volt az együtt töltött idő és a meghitt pillanat.

Cégvezető apának lenni és gyereket nevelni csak úgy lehet, ha megtisztelem a gyerekeimet azzal, hogy komolyan veszem őket. A saját életüket nem egyengethetem helyettük, hagynom kell, hogy elkövessék a saját hibáikat. Nem irányíthatok mindent és legfőbbképpen nem nyerhetek önigazolást azáltal, ha kivetítem rájuk, azt az álomképet, amiről anno én álmodoztam. Nem kell nekem meghatároznom, hogy milyenek legyenek és mibe fogjanak. Önállóan gondolkozó, értelmes emberekké nőttek, akikre mindig is nagyon büszke leszek!”