a kulisszák mögött

2019.08.31. 14:06

Sztárokat sminkelt a Virágkarneválon a nyíracsádi lány

Vásáry André is a nyíracsádi Haller Viviennek köszönheti karneváli sminkjét.

Fotó: Kedves Zilahi Enikő

Haller Vivien nyíracsádi sminkmester és kozmetikus dolgozott már szépségversenyen, több megyei nagyrendezvényen, legutóbb pedig a Debreceni Virágkarnevál karneváléji sztárjait sminkelte. Érettségi után a gyógypedagógia irányába indult el, de rájött, hogy ez nem az ő útja lesz. Nem esett kétségbe, hamar váltott, és a szépségipar felé vette az irányt. A hobbiból szerelem lett, és oktatója is a folytatásra biztatta. Kis műhelye falán ma már legalább tízféle oklevél függ, ami mind-mind a szakma egy-egy területéhez biztosítja számára a „jogosítványt”. Tanárai, mesterei hamar felfigyeltek tehetségére, így már tanuló korában számtalan lehetőséget kapott komolyabb munkákra, persze még csak mesterei felügyelete mellett. Ma már önállóan dolgozik, de folyamatosan képzi is magát. A munkájára és persze tehetségére a közösségi oldalakon is felfigyeltek, s így került be a karneváli sminkcsapatba.

Haller Vivien sminkmester megtalálta hobbijában élete célját is
Fotó: Kedves Zilahi Enikő

A sztárok nagyon kedvesek

– Nagyon örültem a felkérésnek, amit Domokos Kingának köszönhetek. Kihívásnak tartottam, mert még soha nem dolgoztam országosan ismert emberekkel, ezért egy kicsit izgultam is. Nagyon kedvesek és közvetlenek voltak a sztárok, az átlagemberekhez hasonló bőrhibákkal, amit nekünk el kell rejteni a reflektorfény elől. Ez nagyon izgalmas feladat volt. Hozzám a vokalista lányok kerültek, de találkoztam Falusi Mariannal, Nagy Bogival, Trokán Nórával is. Vásáry Andréban különösen kedves és vicces embert ismertem meg. Már az alapozásnál készített élő videót, amiben engem is bemutatott. Még tulajdonképpen el sem készültem a sminkkel, s már ott voltunk a világhálón – mondta Vivi, aki azt is elárulta, hogy munka közben sokat beszélgettek a művész életéről, aki a végén nagyon elégedett volt az eredménnyel. Vivi még mindig a tanulási szakaszban van, de mindent megtesz annak érdekében, hogy önállóan, vállalkozóként tudjon dolgozni, élni a szenvedélyének. Nagy álma, hogy egy sminkversenyre is eljusson, és ott jól szerepeljen, hogy megfeleljen a saját maga elé kitűzött célnak.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában