zöldségkánaán

2020.06.03. 13:16

Beérett a kemény munka, egy csomó finomság termett Bódi Sylvi veteményesében

Zöldbe öltözött a kert a debreceni modellnél, többek között a sóska, a spenót és a koriander is kibújt.

Fotó: Facebook / Bódi Sylvi

Akik követik közösségi oldalán Bódi Sylvit, tudják, hogy imád kertészkedni: a debreceni szépség posztolt már barackfametszős és gombatermesztős képet is, most pedig saját, zöldellő veteményeséről osztott meg nagy örömmel egy-két részletet.

„Első körben csak a kerítés mentén alakítottam ki egy kis veteményest. Kíváncsi voltam, hogy milyen itt a föld” – írta szerdai Facebook-bejegyzésében, melyben arra is kitért, milyen zöldségekkel próbálkozott idén. Ültetett például hagymát, magról spenótot, fejes salátát és répát is vetett, de kiskertjéből a petrezselyem, a koriander, a kapor, a sóska és a rukkola sem hiányozhat. Sorai szerint minden nagyon szépen kifejlődött, egyedül a fejes salátából lett kevesebb.

„Boldogság számomra minden alkalom, amikor ebből a pici veteményesből vihetek be alapanyagot az ételhez, amit készítek”

- osztotta meg a modell, aki a spenótot például rántottában fogyasztja, a rukkolát pedig epres-diós-kecskesajtos salátához használja fel.

„Semmihez sem hasonlítható a magadnak megtermelt, saját kezed által frissen szedett zöldség! Minden alkalommal hálát érzek a szívemben” – zárja posztját Bódi Sylvi.

Kapcsolódó cikk:

Bódi Sylvi örül a közösségi médián kívüli életnek, meg is osztotta

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában