örömmel játszanak itt

2020.04.26. 16:28

Mindig sok szeretetet kap Debrecentől a banda

A Before the Last feltörekvő zenekarként próbál előnyt kovácsolni a jelenlegi helyzetből.

Fotó: A Before the Last magánarchívuma

A Before The Last bár miskolci együttes, eddigi rövid fennállása alatt is számtalanszor hozta hangulatba a hajdúsági közönséget. Zenéjükben egyaránt fuzionál a pop, a rock és a ska stílus, ami élőhangszereken megszólaltatva igazi fesztiválélményt eredményez.

– A zenekar hároméves, ám a jelenlegi felállásban csupán egy éve játszunk – mutatja be a formációt Kacsenyák Gábor „Kacsa”, énekes. A frontember elmondta, legutóbb a Funbasstix vendégeként a Kaptár Clubban léptek fel a cívisvárosban, de megannyi szép emlék köti őket Debrecenhez.

Meghálálják a szeretetet

– Boldogan emlékszünk vissza a debreceni fellépésekre, hiszen mindig nagy öröm itt játszani a sok szeretetet miatt, amit kapunk. Ezt a zenekar azzal igyekszik meghálálni, hogy mindig jobb és jobb bulikkal készülünk. Szerencsére a helyiek imádnak mulatni, így minden szempontból pozitív estéket tudhatunk magunk mögött. Ha ki kellene emelnem egy koncertet, akkor az egyértelműen a tavalyi gólyatáboros fellépésünk, ami hatalmas energiát adott – nyilatkozta az énekes. Kacsa kiemelte, hogy a Before the Last életében meghatározó helyszín a Lovarda is, ahol amellett, hogy a gitárosuk első alkalommal zenélt a csapat tagjaként, egy nem várt dicséretet is bezsebelhettek.

– A Lovardás fellépésünk után volt szerencsénk eltölteni egy kis időt a Cloud 9+ zenekar tagjaival a backstageben. Nagyon jófej embereket ismerhettünk meg a személyükben, s külön öröm volt számunkra, hogy végighallgatták a koncertet, ami az ő elmondásuk szerint is jól sikerült – mesélte a frontember.

Koncertek helyett Facebook-live

A koronavírus-járvány komoly érvágásnak számít szakmai szempontból az olyan friss együtteseknek, amelyek elsősorban nem fellépésekre alapozzák a megélhetésüket, de keresik az utat, hogy miként tudnak betörni a mainstream könnyűzene kapuján.

- Nagyon megvisel minket, hogy most nem koncertezhetünk, de ennek ellenére a zenekar kitart – ismertette a jelenlegi helyzetet Kacsa. Hozzáfűzte: másokhoz hasonlóan a Before the Last is átköltözött az online térbe, s a legnagyobb közösségi oldalt használják, hogy továbbra is élőzenével szórakoztathassák a rajongókat. – Eddig egy élő bejelentkezést tudhatunk magunk mögött Facebookon, amellyel kapcsolatban rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Hamarosan csináljuk a következő live-ot, ahol a közönség Facebookon, valamint Instagramon beérkező kéréseit teljesítjük. Így a saját dalok mellett feldolgozások is megszólalnak – jelentette be a zenész.

Koncerttel térnek vissza

Arra a kérdésre, hogy hogyan tudnak a jövőre tervezni, Kacsa elmondta, hogy próbálnak a körülményekhez képest továbbra is fejlődni. – Azt az egész zenekar nevében megígérhetem, hogy ha vége a vírushelyzetnek, akkor újult erővel és hatalmas koncertekkel térünk vissza, s ez alól Debrecen sem lesz kivétel. Addig is kitartást kívánunk mindenkinek, és persze maradjatok otthon – hívja fel a figyelmet az énekes.

Szilágyi Gergő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában