Európa Játékok

2023.06.24. 16:03

Kajak-kenu: öt éremmel zárt a magyar csapat Krakkóban

A magyar kajak-kenu válogatott egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szerzett a szombati 500 méteres egyes döntőkben a krakkói Európa Játékokon – írja az MTI.

MW

A győztes Varga Ádám a férfi kajak 500 méteres döntőjének eredményhirdetésén a krakkói Európa Játékok keretében zajló Európa-bajnokságon a kryspinowi pályán 2023. június 24-én

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A zárónapi hat döntő mindegyikében érdekeltek voltak a magyarok, a küzdelem gyenge, majd egyre erősödő esőben zajlott délután.

Kezdésként a Honvéd 23 éves kajakosáért, Gazsó Alida Dóráért lehetett izgulni, aki csütörtökön negyedik lett a négyessel, pénteken pedig bronzérmet szerzett párosban. Utolsó pályáján visszafogottan rajtolt, de aztán próbálta tartani a tempót a dánok menőjével, az élen lapátoló Emma Jörgensennel, s féltávnál a második-harmadik helyen haladt. A hajrához közelítve a többi riválisát lerázta és csapásról csapásra feljött a dánra is, de beérni vagy megelőzni már nem tudta, s végül 15 századmásodperces hátránnyal második lett.

GAZSÓ Alida Dóra
A későbbi második helyezett Gazsó Alida Dóra a női kajak 500 méteres döntőjében a krakkói Európa Játékok keretében zajló Európa-bajnokságon a kryspinowi pályán 2023. június 24-én
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás: MTI

„Ez jó előjel a jövő évre nézve, nem titok, hogy szeretnék egyest indulni az olimpián, Párizsban – mondta az M4 Sportnak Gazsó Alida Dóra. – A döntőben szélcsend volt, az elején el akartam menni a többiekkel, mert tudtam, hogy ők gyorsak az elején, ez sikerült is. A végén nagyon jöttem, de úgy elkötöttem, hogy örültem, hogy beértem. Éreztem, hogy Jörgensennel egy vonalban vagyok, de azt nem, hogy ő van előrébb.”

Gazsó azt mondta: bár a négyes nem úgy sikerült, ahogy várták, elégedetten utazik haza, „egy Csipes Tamarával” indulhatott párosban és számára „nagy kincs” volt, hogy vízre szállhatott és kipróbálhatta magát egyesben. Hozzátette: úgy érzi, tavaly óta sokat fejlődött.

„Végig bírtam három számot, ami nem kis dolog” – jelentette ki.

A férfiak hasonló számában az 1000 méteren olimpiai ezüstérmes, idén kétszeres világkupa-győztes Varga Ádám az előfutamok alapján joggal pályázhatott az aranyéremre, s a KSI 23 éves sportolója már a futam kezdetén bizonyította, hogy nem véletlenül tartják favoritnak. Szinte kirobbant a rajtból, s a riválisok a folytatásban már csak a hátát nézhették. Kétszázötven méternél már egy hajóhossz volt az előnye és ellenfelei hiába várták, hogy az utolsó 200 méteren elfáradjon, bírta a saját maga által diktált elképesztő tempót, s fölényes győzelmet aratott. Tavaly második lett ebben a számban az Eb-n, most pedig felnőtt pályafutása első diadalát aratta világversenyen.

„A pálya első háromszáz métere viszonylag jól esett, nem volt bennem semmi sav, aztán kétszázzal a vége előtt örültem, hogy van egy kis előnyöm, megindítottam a hajót és száz méterig bírtam, az utolsó száz méteren azonban már csak azért küzdöttem, hogy a lapátot be tudjam rakni a vízbe. Féltem, hogy a többiek megindulnak, de szerencsére volt annyi előnyöm, hogy nem értek be – nyilatkozott Varga Ádám, aki Gyulay Zsolttól, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökétől, a K-1 500 méter szöuli bajnokától vehette át az aranyérmét. – Az előző években a felnőtt világversenyeken rendre ezüstérmet ért a teljesítményem, ami szintén egy nagyon jó eredmény, de örülök, hogy végre idén tudok aranyérmeket is szerezni.”

A fiatal kajakos elárulta, érzi, hogy „tényező” lett a szakágban, a külföldi edzőtáborokban sokan nézik, amikor a vízen dolgozik, a parton sok versenyző, edző is odamegy hozzá és nagyon jól esik neki, hogy tisztelik.

Ez az aranyérem jó alap arra, hogy a világbajnokságon, ezer méteren megszerezzem az olimpiai kvótát, sőt éremért vagy akár az aranyéremért küzdjek

– tette hozzá.

A következő döntő is hozott egy magyar érmet, de erre előzetesen nem sokan számítottak. A szegediek 18 éves, ifjúsági világbajnok kenusa, Kiss Ágnes remekül kezdett, s tapadt a két nagy esélyesre, a világbajnok ukrán Ludmila Luzanra és a címvédő spanyol Maria Corberára. Az ellenőrző pontnál harmadik volt a fiatal magyar, s ezt a pozícióját sikerült is tartania a célig, ráadásul bíztató a jövőre nézve, hogy nem sokkal maradt le a két favorittól. Az aranyérmet Luzan szerezte meg ebben a számban, amelyre nyolcan neveztek.

„Nagyon örülök ennek az eredménynek, szerintem sikerült jó pályát jönnöm. Ott voltam az esélyesekkel, akik húztak előre. A végén kicsit elmentek tőlem, ott kell majd erősítenem a pályámat” – fogalmazott Kiss Ágnes, hozzátéve, mivel ebben a számban nem rendeztek előcsatározásokat, kicsit idegőrlő volt számára, hogy ilyen sokat kellett várnia a bemutatkozásra.

Az elsősorban hosszabb távokhoz szokott Adolf Balázs nem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába a férfi kenusok fél kilométeres versenyében, s végül hetedik lett.

Kétszáz vegyesen a Nagy Bianka, Fekete Ádám kenus duó szoros küzdelem végén maradt le a dobogóról, negyedik lett, míg a Lucz Anna, Vajda Bence kajak kettes kilencedikként zárta a döntőt.

A pálya adottságai miatt a lengyelországi versenyen – amely Eb-nek számít – csak 200 és 500 méteres számokat rendeznek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában