árverés

2020.09.12. 19:20

Könyvaukció a javából

Több mint félezer könyvritkaság és térkép szerepel a Honterus Antikvárium jövő pénteki aukcióján. A tételekre bárki licitálhat vidékről is.

Balázs D. Attila

A vírushelyzet miatt az antikváriumok is nehéz helyzetbe kerültek. A napi bevételek csökkentek, a külföldi vásárlók szinte teljesen eltűntek, az internetes eladás nem kimondottan számottevő. Éppen ezért kiemelt fontosságú, hogy az hazai könyves árverések jól sikerüljenek, mert a fővárosi és a vidéki antikváriumok is jószerivel csak ezek segítségével élhetik túl a mostani koronavírusos időszakot.

A budapesti Honterus Antikvárium szeptember 18-án, pénteken 17 órakor kezdődő 105. aukcióján is számos érdemes könyv, metszet, valamint atlasz kerül kalapács alá. Az árverésen – ahogy az a legtöbb esetben lenni szokott – interneten is részt lehet venni az ország bármely pontjáról. Ehhez mindössze előzetesen kell regisztrálni a www.axioart.com oldalon.

Több „erős téma” is szerepel a felhozatalban. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan tematikák, amelyek különösen gazdag kínálattal szerepelnek az árverési katalógusban. Ilyen az Erdélyi Szépmíves Céh égisze alatt megjelent könyvek garmadája, a Honterus ezúttal ugyanis egy mintegy hatvan kötetből álló komoly kollekciót kínál.

A bőr és pergamenkötésű kiadványok az 1920-as, 30-as és 40-es években jelentek meg, s olyan nagy hatású szerzők műveit tartalmazzák, mint Tamási Áron, Nyirő József, Tabéry Géza, vagy Hunyady Sándor.

Legnagyobb tavunk, a Balaton is megjelenik témaként számos érdekességgel. A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatában jelent meg 1937-ben Cholnoky Jenő Balaton című műve, amiből egy aranyozott, kiadói egészvászon sorozatkötéses príma példányt mindössze 11 ezer forintért kínálnak, de ugyanitt szert tehetünk egy olyan régi Balaton térképre is, amit még a Magyar Királyi Honvéd Térképészeti Intézet adott ki 1936-ban.

Az útleírások mindig népszerűek a gyűjtők körében, a tételek között pedig most több kötet mellé kéziratos levél is tartozik, amelyek jelentősen emelik a könyv értékét.

Baktay Ervin 1941-ben kiadott két kötetes India című műve mellé tartozik a nagy utazó egy tintával írt levele is, melynek témája egy előadássorozat, amelyre a szerző igent mond.

A már említett Cholnoky Jenőnek – ki a magyar geográfia legnagyobb tudósainak közé tartozik – A sárkányok országából.

Életképek és útirajzok Khinából című könyve mellé is jár egy kézzel írt levél a Honterusnál annak, aki hajlandó legalább 60 ezer forintot kipengetni mindezért.

Vadászattal és halászattal kapcsolatos érdekességek is szerepelnek a felhozatalban. Ilyen Dr. Ecsedi István Népies vadfogás és vadászat a debreceni határban és a Tiszántúlon című több tucat illusztrációval ellátott 1933-ban megjelent műve, vagy Kurt Lampert szintén gazdagon illusztrált, a századforduló után kiadott Az édesvizek élete című vaskos kötete.

A Honterus Antikvárium árverésén szerepel az első magyar nyelvű, lexikonszerű, átfogó monográfia hazánkról, mely egyben a helységnévtárak ősének is tekinthető. Ez Vályi András háromkötetes „Magyar Országnak leírása” című műve, amely a 18. század végén látott napvilágot Budán.

Mindemellett őstörténeti, és néprajzi munkák is szerepelnek a gazdag felhozatalban, sőt számos ódon szakácskönyv is „terítékre kerül”.

A hadtörténeti művek között olyan, korábban betiltott művekre is lehet bukkanni, mint a Felvidékünk-honvédségünk (Trianontól-Kassáig) 1939-ből, az 1943-as Erdélyi Lövésznaptár, vagy az Orosz szovjet rémségei 1918-ban című kötet. Ez utóbbiból ráadásul egy dedikált példány szerepel az árverésen.

Helytörténeti művekből is nagy a felhozatal: jó „fogásnak” ígérkezik Márki Sándor A Fekete-Körös és vidéke című műve 1877-ből, vagy Orbán Balázs főműve, A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból, amelynek 19. századi kiadásait 90 ezer forintról indítják.

Szabadkőművességhez kapcsolódó művek is kalapács alá kerülnek. Ilyen A szabadkőművesség elleni szövetkezet kézikönyve és a magyarországi szabadkőművesek névsora 1887-ből, vagy az Ámítás és valóság. Adatok a szabadkőművesség leálczázásához című 1888-ban kiadott füzet.

Díszkötéses Madách mű 1905-ből

A Honterus árverésén kalapács alá kerülő szépirodalmi könyvek közül kiemelkedik Madách Imre Az ember tragédiájának azon, 1905-ben napvilágot látott díszkiadása, amely Zichy Mihály húsz képével, rézfénymetszetben jelent meg, egyedi kötéssel. Az impozáns munka kiadói egészbőr díszkötésű, hátul fém csúszógombokkal, körben aranyozott lapélekkel. Az első táblán csodálatos dombormű, „Vége a komédiának” vésett felirattal. Védődoboz is jár a 120 ezres kikiáltási áron induló műhöz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!