2023.08.15. 12:05
Szörnyű baleset: többen áthajtottak az M6-oson fekvő férfin
Egy 34 éves tolnai férfi vesztette életét Tolna térségében.
Forrás: police.hu
Halálos kimenetelű baleset történt augusztus 15-én, kedden nem sokkal éjjel fél egy után az M6-os autópályán, a 142-es kilométerszelvény közelében, a Budapest felé vezető oldalon.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 34 éves férfi és egy 22 éves nő kerékpárral közlekedett az M6-os autópályán, feltehetően a leállósávon. A kerékpárosok vélhetően elvesztették egyensúlyukat, és a haladó sáv felé dőltek. Szerencsétlenségükre éppen ekkor érkezett mögülük egy személyautó, melynek vezetője nem tudta elkerülni az ütközést, és a kocsi bal elejével elütötte a kerékpáron utazókat.
Az ütközést követően a nő a külső szalagkorlát melletti területre esett, míg a férfi az egyik forgalmi sávra zuhant. Ezután több arra haladó autós is áthajtott rajta. A 34 éves tolnai férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A nőnél végzett alkoholszondás ellenőrzés pozitív értéket mutatott. Őt súlyos sérülésekkel szállították kórházba a mentők.
A helyszínelés és a rendőri tevékenység véget ért. Az érintett útszakaszon ismét zavartalan a forgalom – írja a teol.hu.
Krimi
- Kettős tragédia: egy házaspár holttestét találták meg a rendőrök Szabolcsban
- Ezt hogy csinálta? Több mint 27 milliós kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban
- Így bukhatsz le, ha átmész a piroson: semmit nem jelent, hogy nincs ott rendőr (videó)
- Meghalt egy 4 éves kislány a cirkuszban
- Súlyos iszlamista fenyegetés érkezett több iskolába: magyar diákok is érintettek