Megérdemli mindenki a második esélyt?

Debrecen - A tapasztalatok azt mutatják: ha minden ingert, valamint a jutalom és a remény lehetőségét is megvonják tőlük, abba előbb-utóbb beleőrülnek a rabok.

Alaposan megosztja az embereket az a kérdéskör, hogy a fegyintézetben mutatott jó magaviselete okán kaphasson-e második esélyt egy gyilkos, vagy a „szemet szemért” elv alapján élete végéig bűnhődjön. Magyarországon 1990-ig a halálbüntetés volt a legsúlyosabb büntetési tétel, ezt felváltotta a fegyház fokozatban végrehajtható tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés. Napjainkban a csúcsbüntetésnek az 1999-től létező tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés (TÉSZ) számít, de emellett továbbra is ki lehet szabni „rendes” (nem tényleges) életfogytig tartó büntetést is.

Csupán lehetőség

– Hazánkban az életfogytiglani (nem tényleges életfogytiglan) szabadságvesztés büntetéseknél az ítéletben meg kell határozni, hogy az elítélt feltételes szabadságra bocsátása legkorábban mikor lehetséges: ez legkevesebb 25 év lehet – hívja fel a figyelmet dr. Nagy Levente ügyvéd. – A közhiedelemmel ellentétben ez nem azt jelenti, hogy a fogvatartott – akinél a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét nem zárták ki – például 25 esztendő után automatikusan szabadulhat, hanem ennek a lehetőségnek a megvizsgálása (az ítéletben rögzített idő, azaz minimum 25 év elteltével) aktuálissá válik. Tehát az ítélet erre irányuló rendelkezése csupán meghatározza azt a legkorábbi időpontot – 25-40 év között időpontot megállapítva – amikor a szabadságra bocsátás lehetőségét megvizsgálják. Így csak akkor helyezik feltételesen szabadságra a fogvatartottat, ha arra alkalmasnak találják. Például jó magaviseletű volt, és nem jelent kockázatot a civil társadalom számára. A módszer legfőképp arra is szolgál, hogy általa érdekeltté tegyék az elítéltet az együttműködésben, a jó magaviseletben – ismerteti.

Negyven év elteltével

Magyarországon a korábbi szabályozás alapján a TÉSZ esetén nem volt adott a szabadulás lehetőségének megvizsgálása, ennek megfelelően az elítélt – rendkívüli körülmény (például államfői kegyelem) hiányában – biztosan a fegyintézetben tölthette volna élete hátralevő részét, függetlenül attól, hogy jó magaviseletű volt-e vagy sem. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) hatására ezzel kapcsolatban némi enyhítés történt a magyar jogrendszerben: bevezettek egy kötelező kegyelmi eljárást negyven év elteltével, mikor is egy bírói testület megvizsgálja az alkalmasságot, de a végső szót a köztársasági elnök mondja ki.

25 év az ajánlás

Az EJEB ajánlása erre vonatkoztatva 25 év volt. Indokolásuk szerint mindenkinek meg kell adni az esélyt, hogy belátható időn belül ügyét felülvizsgálhassák. Hangsúlyozzák, hogy a döntés nem azt jelenti, hogy szabadon kell engedni a súlyos bűncselekmények elkövetőit. Az elítéltek viszont visszakaphatnák ezzel a jogukat ahhoz a reményhez, hogy személyiségük gyökeres megváltozása révén később a társadalom hasznos tagjává válhatnak.

– Az, hogy egy tényleges szabadságvesztésre ítélt rab szabadulhasson valamikor, nagyon megosztja az embereket. Általában két álláspont ütközik egymásnak: az első szerint nincsenek egyforma ügyek, egyforma emberek, az elítélteknek is joga van az emberi méltósághoz és a reményhez, meg kell vizsgálni minden esetben, hogy tud-e még hasznos tagjává válni a társadalomnak. Elgondolkodtató, ha egy bíróság alkalmas arra, hogy kimondja az életfogytig tartó szabadságvesztést, akkor alkalmasnak kell lennie arra is, hogy eldöntse, szabadon bocsátható-e valaki a jó magaviselete, valamint még egyéb együttes követelmények fennállása esetén. Más vélemények szerint azonban ezek az emberek már elve személyiségzavarban szenvednek, és a fogva tartásuk alatt csak további torzuláson mennek keresztül, így bent kell őket tartani halálukig. Ráadásul szerintük az sincs kizárva, hogy egy elkövető – a szakembereket megtévesztve – magát a feltételes szabadságra bocsátásra alkalmasnak mutatja, valójában azonban továbbra is veszélyes – mutat rá a szakember.

Nincs veszítenivaló

Van egy mondás, hogy a börtönévek duplán számítanak, és a tíz év az a határ, ameddig még ki lehet bírni komolyabb mentális problémák kialakulása nélkül a bezártságot. A tapasztalatok azt mutatják: ha minden ingert, valamint a reményt is megvonják tőlük, abba előbb-utóbb beleőrülnek a rabok. Viszont az olyan apróságok, mint egy szobanövény vagy egy kisállat tartása, a sportolás vagy az önképzés lehetővé tétele segít abban, hogy ne váljanak kezelhetetlenekké az elítéltek.

– A TÉSZ-es rab tudja, leghamarabb csak 40 év múlva kerülhet testület elé az ügye, emiatt érezheti úgy, nincs semmi veszítenivalója, hiszen nem szabadulhat. Ez ahhoz vezethet, hogy frusztrációját a rabtársain vagy a fegyőrökön éli ki. A társadalomnak egy kiemelten veszélyes rab őrzése a sokszorosába kerül az együttműködő elítélthez képest. A hosszú tartamú szabadságvesztések kiszabásakor – különösen az életfogytiglani esetében – a fogvatartottak száma egyre növekedhet, amivel párhuzamosan a költségek is emelkednek. Természetesen lehetnek olyan bűnelkövetők, akik esetében nincs más lehetőség, mint a végleges izoláció, de aki esetleg a bent töltött évek hatására megbánást tanúsít, méltó lehet a szabadulásra és képes arra, hogy a társadalom hasznos tagjává váljon. A 25 évnél több idő gyakorlatilag beláthatatlan egy ember életében, ami a teljes reményvesztettséget jelentheti, emiatt is elgondolkoztató lehet az EJEB ajánlása – mondta el Nagy Levente.

MSZ