2017.12.19. 15:35
Mérgezés gyanújával 19 embert vittek kórházba Szerepről
Berettyóújfalu/Debrecen/Szerep - Tizenkilencre nőtt a Hajdú-Bihar megyei Szerepről mérgezés gyanújával kórházba került emberek száma kedd estére - tudta meg az MTI a település polgármesterétől. Az érintettek között gyerekek is vannak.
Berettyóújfalu/Debrecen/Szerep - Tizenkilencre nőtt a Hajdú-Bihar megyei Szerepről mérgezés gyanújával kórházba került emberek száma kedd estére - tudta meg az MTI a település polgármesterétől. Az érintettek között gyerekek is vannak.
A megyei rendőr-főkapitányságtól délután kapott információkat kiegészítve Tóthné Verő Tünde (független) elmondta: a mérgezéssel érintett 19 embernél szédülés, hányinger, hányás, látászavar jelentkezett, a tüneteket valószínűsíthetően metil-alkohol okozta.
Dobó Dénes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel korábban azt közölte: mérgezési tünetekkel előbb hat felnőttet és öt gyermeket, majd további öt embert vittek a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházba, illetve a Debreceni Egyetem klinikájára. Valamennyien ismeretlen szertől vagy folyadéktól lettek rosszul - tette hozzá. Később azt is elmondta, hogy néhányan már hétfőn kórházba kerültek.
Tóthné Verő Tünde polgármester később úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy estére már 19-re nőtt a megfigyelésre kórházban szállítottak száma.
Az önkormányzat minden segítséget megad az érintett családoknak: rendkívüli segélyt különítettek el a kórházba került emberek hozzátartozóinak - mondta az 1590 lelkes település polgármestere.
Az MTI kereste a kórházakat is, de azt közölték, nem adhatnak felvilágosítást az érintettek állapotáról.
A Püspökladányi Rendőrkapitányság az ügyben testi sértés miatt rendelt el nyomozást.
Ketten súlyos állapotban
A Hajdú-bihari Napló úgy tudja, hogy több, nem beazonosítható italt is lefoglalt a rendőrség.
Információink szerint két ember állapota jelenleg is súlyos.