HAON Sziréna

2017.12.05. 09:55

Elfogták a debreceni betöréssorozat gyanúsítottját

Debrecen - A rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy debreceni betöréssorozat elkövetésével megalapozottan gyanúsítható.

Debrecen - A rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy debreceni betöréssorozat elkövetésével megalapozottan gyanúsítható.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre november 10-én arról, hogy Debrecen, Tessedik Sámuel utcai ingatlanjába az éjszaka folyamán betörtek és ékszereket, valamint készpénzt vittek el. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek. Ezt követően a debreceni nyomozók november 21-én igazoltattak egy férfit a betörés helyszínéhez közeli utcában, aki zavartan viselkedett és kitérő válaszokat adott a feltett kérdésekre, valamint személyautójában talált símaszkokkal, késsel és más egyéb szerszámokkal sem tudott elszámolni.

A rendőrök előállították K. Róbertet a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. A Debreceni Járásbíróság a férfi házi őrizetét rendelte el. A 35 éves férfi 10 betöréssel kapcsolatban tett beismerő vallomást. A gyanúsítottal összefüggésbe hozható további bűncselekmények elkövetését a nyomozó hatóság vizsgálja.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a ceglédi férfival szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja nyomozást.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!