haon-sportoldal

2012.08.07. 13:14

DEAC Armada - Homály fedi az új tréner kilétét

Futsal - Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Magyar Labdarúgó Szövetség nemrégiben megbízta Kozma Mihályt a futsal szakágvezetői feladatainak ellátásával, így a szakember a jövőben nem tudja vállalni a DEAC Armada irányítását. Zsuponyó Leventétől, a debreceniek klubelnökétől érdeklődtünk, ki érkezhet a távozó Kozma helyére.

Futsal - Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Magyar Labdarúgó Szövetség nemrégiben megbízta Kozma Mihályt a futsal szakágvezetői feladatainak ellátásával, így a szakember a jövőben nem tudja vállalni a DEAC Armada irányítását. Zsuponyó Leventétől, a debreceniek klubelnökétől érdeklődtünk, ki érkezhet a távozó Kozma helyére.

– Még nem tudjuk, ki lesz Kozma Mihály utódja, vannak kiszemeltek, az egyetemmel közösen a héten hozzuk meg a döntést az új edző kérdésében – tájékoztatott Zsuponyó, majd rátért a felkészülésre, és a további változásokra. – A közös alapozást még nem kezdtük el, de ez nem azt jelenti, hogy ne lennének edzésben a fiúk, hisz a csapat tagjai immár arra is lehetőséget kaptak, hogy nagypályázzanak, így a megfelelő erőnlétet már megszerezték. Akik eddig az MVFC-nél voltak kölcsönben, további egy évre maradnak Újfaluban. Együttesünket utánpótláscsapatainkból töltjük fel, több fiatal is átjön a felnőttekhez. A felkészülést azért sem tudtuk elkezdeni, mert a Hódos Imre sportcsarnokban elég nagy volt a tumultus az utóbbi időben, de most már lesz hely a számunkra is, illetve ha szeptemberben átadják az új Agrár csarnokot, akkor az edzéseink számát is növelni tudjuk majd – tudtuk meg a DEAC Armada Futsal Club vezetőjétől.

Hamarosan indul

Augusztus 24-én, az eddig megszokott 12 csapat helyett tizeneggyel rajtol a férfi futsal NB I 2012/13-as szezonja. Továbbá változik a bajnokság lebonyolítása is, immár nem egyenes kieséses rendszerben zajlik majd, hanem lesz felső és alsóház. – A tavalyi első három gárdát, vagyis a Győrt, a Mezei-Villt és a Gödöllőt leszámítva elég kiegyenlített a mezőny, hasonló játékerőt képviselnek a klubok, így nem tudom, mit fog eredményezni az új rendszer. Számunkra az előttünk álló idény célkitűzése egyelőre annyi, hogy a keretünk alakujon ki, szokjon össze a csapat és futsalosaink élvezzék a játékot – mondta Zsuponyó Levente.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!