Homályuló, de nem feledett arany

Kapta már el futball láz a

civisvárost és a megyét

azóta többször is, de kevés

volt annál forróbb, mint az 1979-es.

 Az elmúlt évtized sikereihez

szokott fiatal szurkolók el sem

tudják képzelni, milyen 15 évet

várni arra, hogy olyan

mérkőzésekre járhassanak,

ahol kedvenceik a legjobb honi alakulatokkal

találkoznak.

A Lokit elkísérve a BVSC-hez, a Budapesti

Spartacushoz vagy Szentendrére, a

Kossuth KFSE-hez, járulékosan tekinthet

meg a Népstadionban egy kettős

rangadót, ahol olyan csapatokat

láthat, melyek

vendégjátékáról csak

álmodozhat. Amikor már az is

felüdülést jelent, ha egykor szebb

napokat látott volt élvonalbeli

gárda otthonában vitézkedhet a

piros-fehér drukkerhad, közte meg

Mezőtúr, Kisvárda, Szarvas, Gyula

vagy Várpalota veretes csapatának

küzdelmét figyelheti az

övéivel.

Ezek után talán érthető az a

30 évvel ezelőtti

földöntúli boldogság,

ami a lázzal együtt járt és

többeket a csónakázótó

hűs vizébe vezetett.

Tíz esztendeje már ünnepeltünk,

sajnos akkor csak kevesen jöhettek el az

Oláh Gábor utcára az egykori

főszereplők közül.

Most többen ígérték, hogy a

mai bajnokokat ünnepelve itt lesznek, de sajnos a

három évtizedes siker

elsőszámú kovácsa

Fülöp Kornél, illetve a

játékosok közül

Potyók Lajos és

Timár István, valamint

Répánszky András

csak fentről figyelheti a nagyerdei

fiesztát.