haon-sportoldal

2008.09.26. 16:54

Udvariban nehéz

<p>Újabb erőpróba előtt állnak a megyei elsőosztályú csapatok, a forduló előtt a DEAC szakvezetőjétől, Gulácsi Bencétől kért a Napló egy kis esélylatolgatást.</p>

Gulácsi Bence a saját csapata, a DEAC és a Sárrétudvari küzdelmét, az Ebes-Nagyhegyes találkozót, illetve a Hajdúnánás–Polgár játszmáját tippelte döntetlenre, elmondása alapján az említett első két összecsapás ígérkezik izgalmasra a hétvégén.

– A sárrétudvariak nagyon jól összeálltak, mindenki azt mondja, hogy jó a hangulat, sokan mennek ki a meccseikre.

Emlékeim szerint nekünk mindig nehéz dolgunk volt náluk – mondta a debreceni edző, aki szerint a másik összecsapás a tabellán elfoglalt helyek miatt lesz érdekes, hiszen a Nagyhegyes jelenleg az első helyen áll és veretlen, míg az Ebes az ötödik, de az előző fordulóban és négy góllal verte ellenfelét.

A többi találkozónál a Kaba, a Püspökladány és a Báránd idegenbeli győzelmére jósol, míg hazai pályán a Derecske, a Hosszúpályi és a Téglás gárdáját tartja esélyesebbnek.

Vigyázni kell a Kismarjára!

Nem a vendégek az esélyesek a Józsa Görbeháza összecsapáson.

Újabb erőpróba előtt állnak a megyei bajnokságban szereplő labdarúgó csapatok, a hét végi meccsek ismét tűzbe hozhatják a szurkolókat. Természetesen már megy a nagy esélylatolgatás, amibe a Napló bevette a Józsa és a Konyár technikai vezetőjét.

Küzdeni kell

A megyei másodosztály északi csoportjában a jelenleg negyedik helyen tanyázó Józsa technikai vezetője, Szabó László zongorázott végig a lehetséges eredményeken.

Döntetlenre egyedül a Nyíracsád–Nyírábrány összecsapást gondolta, míg hazai győzelmet vár az Egyek, a Vámospércs, a Hajdúböszörmény, illetve a saját csapatától, akik a Görbeházát látják vendégül.

Idegenben játszó csapatként a Mikepércset találta esélyesnek, aki Hajdúhadházzal csap össze. Szabó László bővebben a Józsára váró feladatról beszélt.

– Bízom a győzelemben. Ha a fiúk hozzák a formájukat és a csapatmunka dominál a játékunkban, akkor egyértelmű esélyesek vagyunk. Tudnunk kell egymásért küzdeni! – fejtegette a technikai vezető.

Elmondása szerint, ha működik a csapatszellem, akkor a középpályás soruk a legjobb. Szabó azt is elmondta, ha megfelelően összetart a csapat, akkor képesek a győzelemre a többi ellenféllel szemben is.

Veszélyes Kismarja

A déli csoportban is találkozhatunk izgalmas mérkőzésekkel. A Konyár technikai vezetője, Szőke István szerint érdemes lesz odafigyelni a KismarjaBiharkeresztes találkozóra.

A biharkeresztesiek jelenleg a nyolcadik helyen állnak, de Szőke István szerint feljövőben vannak.

– A Kismarja ugyan kikapott az előző hétvégén a Földestől, de otthon veszélyesek – indokolta döntését, miszerint a hazai csapat lesz az esélyesebb, akik jelenleg a második helyet birtokolják a tabellán.

A Konyár gárdájától mindenképp győzelmet vár, de hasonlóan tippelte meg az idegenben játszó földesi és szentpéterszegi alakulatot is.

Szőke meglepetést szimatol a Körösszakál–Blondy összecsapáson, ugyanis a hazaiak győzelmére tippelt, pedig a Blondy a listavezető, mindössze egy vereséggel. A technikai vezető a Nagyrábé és Szerep találkozón a döntetlent látja a legvalószínűbbnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!