HAON -Sport - NBIII

2018.08.03. 16:35

Erős középcsapattá válna a DEAC

Debrecen - Sáfár László elmondta, minőségi igazolásaikkal megerősödve a céljaik is merészebbek lettek.

Debrecen - Sáfár László elmondta, minőségi igazolásaikkal megerősödve a céljaik is merészebbek lettek.

A harmadik vonalban is véget ér a nyári szünet, a hétvégén a labdarúgó NB III-ban is elkezdődik a 2018/19-es idény. A Keleti csoportban, melyben 17 együttes leselkedik neki a küzdelmeknek, továbbra is ott lesz a DEAC csapata. A hajdú-bihariak a tavalyi 11. helyhez képest mindenképp előrébb szeretnének lépni. A gárda vezetőedzője, Sáfár László lapunknak elmondta, bizakodva várják az új szezont.

A debreceni együtteshez több új ember is csatlakozott: Tarpáról érkezett a kapuba Rácz Tamás, a Balmazújvárostól elköszönő Virág Aladár rutinjával a bal oldali védelmet erősíti majd. A cívisvárosiaknál folytatja a középső védő Kiss László (Békéscsaba), baloldali támadó Patócs Richárd (Jászberény) és a csatár Lénárt Gergő (Mátészalka) is. Mellettük a középpályán bevethető DVSC-nevelésű Kónya Csaba is a DEAC sikeréért küzd a jövőben.

– Még június végén kezdtük meg a felkészülést, mely úgy érzem, jól sikerült. Több edzőmérkőzést is vívtunk, melyek elérték céljukat. Igazoltunk öt játékost, új labdarúgóink minőségi erősítést jelentenek. Az újonnan érkezők közül volt, aki csak később tudott csatlakozni, így még időre van szükségünk, hogy teljesen összeszokjunk, ugyanakkor már most látszik, hogy ütőképes formáció alakult. Bizakodva várjuk az új pontvadászatot, míg tavaly a bennmaradás kiharcolása volt a cél, addig ebben a kiírásban már merészebb terveink vannak, erős középcsapattá szeretnénk válni – fogalmazott Sáfár László.

Győznének

A DEAC az első fordulóban hazai pályán bizonyíthat, a Putnok látogat szombaton 17 órától a Dóczy utcai egyetemi sportközpontba. A borsodi alakulat az előző kiírásban a dobogó harmadik helyén végzett, így várhatóan nem lesz könnyű dolga Spitzmüller Istvánéknak.

– Úgy gondolom, a Putnok akár a végső sikerre is esélyes lehet, ennek ellenére mi is győzelemre készülünk a nyitányon. Az idei DEAC bármely csapatnak meg tudja majd nehezíteni a dolgát! – jelentette ki a cívisvárosiak trénere.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!