HAON - Sport - DVSC

2019.02.23. 20:30

„Pontatlan” paksi túra

Debrecen - Hiába vezetett a tolnai megyeszékhelyen a DVSC, végül 2–1-es vereséggel térhettek haza a hajdúságiak.

Debrecen - Hiába vezetett a tolnai megyeszékhelyen a DVSC, végül 2–1-es vereséggel térhettek haza a hajdúságiak.

A Ferencváros euforikus legyőzése után az volt a kérdés, hogy egy jóval alacsonyabb hőfokúnak ígérkező bajnokin, a Paks otthonában megvívott meccsen is sikerül-e megismételni a jó teljesítményt. A zöld-fehérek stadionjában mindössze 650 néző gyűlt össze, azaz nagy létszámú publikum nem tehette görcsössé a labdarúgókat.

Jobban kezdett a Paks

A vendégek kedden Ajkán nyerték meg 3–2-re a Magyar Kupa-nyolcaddöntő első meccsét, szerdán pedig a Paks 2–1-es győzelmet aratott a Puskás Akadémia otthonában, így a tolnaiak is egygólos előnnyel várhatják a visszavágót.

A Loki összeállításban túl sok újdonság nem akadt, talán csak annyi, hogy ezúttal a Szécsi-Avdijaj duó feladata volt az ellenfél kapuját rohamozni.

Aktívabban kezdtek a vendéglátók, többször is helyzetbe kerültek Csertői Aurél fiai, a legnagyobb ziccert Windecker József hagyta ki. Nem volt kérdés, az első játékrész a Paksé volt. No, meg egy pályára futó tarka macskáé, aki hosszú sprint után eltűnt a lelátó mögött.

A szünetben vélhetően elbeszélgetett Herczeg András az addig lassan, körülményesen játszó futballistáival, mert a fordulás után agilisabb DVSC-t láthattunk a pályán.

Felpörögtek

A Debrecen több ízben is odakerült a hazai kapu elé, és az 54. percben Avdijaj passzát Varga Kevin közelről a hálóba pofozta. Feljebb jött a hátrányba került Paks, a lokisták pedig lekontrázhatták a kinyíló ellenfelüket. Avdijaj kihagyott egy nagy ziccert, és ezt góllal büntették meg a zöld mezesek. Kecskés szögleténél ketten is zavarták Nagy Sándort, a kapus pedig a saját hálójába ügyetlenkedte a játékszert a 64. minutumban.

Nem sokkal ezt követően már a házigazdák vezettek: a nemrég még a DVSC-ben szereplő Könyves Norbertet Tőzsér felvágta a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Hahn értékesítette.

Felpörgött a mérkőzés, a Loki nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, de Nagy Sándornak is akadt védeni valója. Beszorultak a vendéglátók, és Szécsi be is találhatott volna, azonban a Paks kibekkelte a hátralévő perceket, és fontos három ponttal gazdagodott.

A Debrecen a következő körben szintén idegenben lép pályára, a Puskás Akadémia stadionjában kellene kijavítania a balul sikerült paksi összecsapást. Azt a mérkőzést szombaton 17 órától rendezik meg Felcsúton.

TN


A tények

OTP Bank Liga, 22. forduló

Paksi FC – DVSC 2-1 (0-0)

Paks, 796 néző. Vezette: Pintér (Kóbor, Király)

Paksi FC: Nagy G. – Kővári, Gévay, Fejes, Szabó J. (Lenzsér 15.) - Windecker - Hahn, Zsidai (Egerszegi 92.), Kecskés, Bartha (Könyves 60.) - Simon

DVSC: Nagy S. - Kusnyír, Kinyik, Szatmári, Ferenczi - Varga K., Haris, Tőzsér (Zsóri 78.), Bódi (Damásdi 45+1.) - Szécsi, Avdijaj (Takács 73.)

Gól: 0-1 Varga K. (54.), 1-1 Nagy S. (öngól, 63.), 2-1 Hahn (11-esből, 67.)

Sárga lap: Lenzsér (45+1.), Kinyik (53.), Fejes (57.), Gévay (69.), Ferenczi (69.), Zsóri (80.), Simon (84.), Nagy G. (86.), Kecskés (94.)

Mesterszemmel

Csertő Aurél: Jól kezdtük a mérkőzést, az első félidőben irányítottuk és uraltuk a játékot. A második játékrészben, a bekapott gól után kicsit nyitottabban kellett játszanunk, amiből a DVSC-nek adódtak is további lehetőségei. Némi szerencsével azonban sikerült megfordítanunk a találkozót, és nagyon akartuk ezt a győzelmet.

Herczeg András: Az első félidőben jobb volt a Paks, majd a második félidőben megszereztük a vezetést. 1-0-nál le kellett volna zárni a meccset, lett volna több lehetőségünk is, hogy gólt lőjünk, de ez nem sikerült. Az egyenlítő gólt vissza kel nézni, mint ahogy a tizenegyest is.

HBN


[related-post post_id="4152446"]

[related-post post_id="4152197"]

[related-post post_id="4152456"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!